Minden percet ki akar használni

Színpadon játszik, filmet forgat, és húsz esztendeje naplót vezet. Akárcsak Sárbogárdi Jolán, az Ibusár vasúti jegyárusnője, első nagy komáromi szerepe. Közvetlen, vidám nő, mint Dudunszkiné, aki mintha Emir Kusturica egyik filmjéből toppant volna be a Patika című színmű első felvonásába, hogy szórakoztassa a laposladányi kaszinó furcsa közönségét.

„A színházban és a filmben a komédia meg a tragédia elegye érdekel”Dömötör Ede felvételeMolnár Xénia most A bor című zenés falusi történetben visz frissen sütött májat Baracs Imrének, hogy magához csábítsa a férfit, akit elhagyott a felesége. Nagy szerep. Három felvonáson keresztül mutatja meg Esztert, aki végül a falusi állatorvos oldalán talán boldog lesz. Hamarosan az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámában a tragikus sorsú Antónia nővér szerepe várja.

Minden szerepem egy hatalmas kirakójáték egyik darabja, mondja a Komáromi Jókai Színház színésznője. Az egyik kisebb, a másik nagyobb darab, tette hozzá mosolyogva. Ám valamennyi apró részlet része egy nagy egésznek, amely állandó mozgásban van, mert szüntelenül rakódik a régi mellé valami új.

A Barackliget című készülő szlovák filmben a kocsmárosnő szerepét kapta Peter Bebjak rendezőtől.

A színházban és a filmben a komédia meg a tragédia elegye érdekel. A tragikomédia. A Barackligetben mindkettőből van elég. A kocsmárosnőről még nem sokat tudok, csúszik a forgatás, eddig két forgatási napom volt. A java még hátra van.

Koltai Róbert Világszám című filmjében Klárika volt, a büfésnő. Ötvenhatban, egy kis vidéki színház büféjében.

Az a három évvel ezelőtti film mérföldkő a pályámon. Szakmailag és emberileg is sokat adott a forgatás, sokat tanultam. Nagy?szerű volt az az idő, amit Koltai Róbert és Jiří Menzel társaságában tölthettem. Két kiváló, közvetlen művészt ismerhettem meg.

Mennyit változott az élete azóta, hogy megszületett kisfia?

Az egyik legjobb dolog, ami eddig történt velem, az, hogy megszületett a fiam. Családcentrikus ember vagyok, így nagyon fontos volt számomra, hogy anya legyek. Éppen egy könyvet olvasok „az élet dolgairól”, itt van most is velem. Találtam benne egy számomra fontos mondatot. Ha nem tűzöl magad elé célokat, lelki szemeid nem nyílnak rá egy elképzelt kis világra, nagyon könnyen helybenjárássá válnak a várakozással teli évek. Nagyon vártam Adorjánt. A kisfiam szeptember 21-én, a magyar dráma napján született. Akárcsak Sinkovits Imre, a kedvenc színészem.

Ezen a napon mutatta be idén a Jókai Színház A bort, Bezerédi Zoltán rendezésében. Esztert, az életbe belekeseredett szomszédasszonyt játssza benne, hatalmas energiákkal.

Eszter özvegyasszony, aki már nem bírja férfi nélkül, különben beleőrülne a magányba. Szinte sikít a partner után, akinek esténként a vállára hajthatja a fejét. Irigyli mások boldogságát. Ezért ármánykodik. Elhatározza, hogy elcsábítja szomszédját, Baracs Imrét. Ám a férfi nem is veszi észre. Valamennyien a boldogságot keressük. Nem? Pedig az csak pillanatok töredéke. Én is szeretném kihasználni az élet minden pillanatát.

Milyen az életük a Komáromhoz közeli Hetényben?

Veszélyeztetett terhes voltam, amikor költöztünk. Zoli, a férjem rengeteget dolgozott a házon meg a ház körül. Szüleink támogattak, ahogy tudtak, mert messze laknak, Kassán meg Ragyolcon. Amit anyagilag megengedhettünk magunknak, azt megcsináltuk. Majd szépen, lassan mindennel elkészülünk. Úgy gondoltuk, Hetény és környéke ideális hely egy kisgyermeknek. Nem is egynek, mert többet szeretnénk. Az a legrosszabb, ha egy gyerek testvér nélkül nő fel.

A gyermek mellett nehezebb lett a színészi munka?

Volt úgy, hogy éjjel fejeztük be A bor próbáját, és reggel fél hétkor Adorján már a fejemen ugrált az ágyban. Többször előfordul, hogy két próba között beülök az autóba, és rohanok haza főzni a fiúknak. Amíg a színházban dolgozom, a férjemmel van a gyerek, csak hálával tartozom neki azért, amilyen jó apa. A szerepeimet a színházban tanulom, vagy akkor, amikor a kisfiam már alszik. Tüneményes, ugyanakkor hatalmas feladat anyának, feleségnek, háziasszonynak, színésznőnek lenni egyszerre.

A Mi kérünk elnézést című tévékabaréban kedveli az öregasszonyt, akit alakít?

Amikor felvettek bennünket Szvrcsek Anitával a TV2 kabaréjába, meghatározták a szerepkörünket. A fényképem mellé azt írták, hogy öregasszony, anya, tanító néni, doktornő szerepkörébe tartozom. Szeretem az öregasszonyt. Ráadásul mindig másmilyen öregasszonyt kér a rendező. Élvezem a forgatást.

Szeret nevetni? Mert gyö?nyö?rű a mosolya.

Néha magam is megdöbbenek azon, hogy képes vagyok egy apróságon akár negyedóráig hahotázni. Olyankor tényleg nem tudom abbahagyni! Zsigerből szeretek segíteni az embereknek, tudom, hogy egy-két jó szó, egy mosoly néha csodákra képes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?