Messzerepülő a világzenei rekettyésben

Új Ghymes-lemez a polcokon, remélhetőleg nem csak a határ túloldalán. A hazájából „elűzött” zenekar mostantól nemcsak földrajzilag, hanem stiláris értelemben is kategorizálhatatlan. A Messzerepülő című lemezen változatlanul legfőbb kiindulópont a népzene, de ennél sokkal szélesebb a merítés, a Szarka fivérek és társaik vidáman és könnyedén ügetnek a világzenei rekettyésben. Szépen hömpölygő dallamok, nyereg alatt puhított, fúvósokkal spékelt, kerek szerzemények, amelyekben az egész régió zenéje ott lüktet, ezért lassan már minden térségbeli ország közönsége honfitársainak érezheti Szarkáékat. Ráadásul a lemezen igazi zsánerparádét hallunk, van itt vidám kocsmadal, sikálós-bulizós, szerelmes-folkos, törzsi-kántálós, „magyaros” reggae (!) és spanyolos ballada. A legszebb az egészben, hogy a Messzerepülő úgy tud elsöprő jókedvet és erős életigenlést kiváltani, hogy közben talán a legsúlyosabb, legborultabb Ghymes-lemez, szövegileg és hangzásilag egyaránt. Szinte minden dal akkorát üt, hogy a fal adja a másikat.

Szarka Tamás dalaiban az a jó, ami majd minden kiemelkedő dalszerző muzsikájában, hogy tudniillik a legkülönbözőbb hatásokból tud saját(os) világot alkotni. Ez a lemez nemcsak, hogy teljesíti várakozásainkat, de komoly előrelépést is jelent a zenekar életében. A hangszerelés gazdag, díszes ornamentikájú, de mégsem felülstilizált. A hangszerek boldogan kergetőznek egymással, a szaxofon (Jelasity Péter és Varga Bori) néha akkorákat csavarint a dallamon, hogy alig talál vissza a kiindulóponthoz, a dobok (Széll Tamás) harsányak és színesek, különös elegye ez a kíméletlen nyerseségnek és a kifinomultságnak. És felvillan végre a humor is, amit az előző, éGhymese című lemezről kissé hiányoltam. A szövegek némelyike már-már irodalmi igényű, erősen hajaz ugyan a népdalokra, de Szarka Tamás mindent átereszt egy korszerűbb szoftveren, hogy a fiatalok is tudjanak vele mit kezdeni. A tradicionális értékek azért felbukkannak, az egyik jó kis kocsmadal „szövegírója” például Petőfi Sándor, mert Szarka Gyula mostanában nagy költőnkre van rákattanva.

Rengeteg rézzel, húrral, billentyűvel és bőrrel támogatták meg az alapjában véve letisztult, egyszerű dallamokat. Rájuk rátekerték a fúvósokat, beléjük döngölték a dobokat, a réseket pedig egy kis szintivel (Farnbauer Péter, Neumann Balázs) fugázták ki. Minden a helyén, érezhetően és élvezhetően jó arányérzékkel keverve. Egyedül a borítót szúrták el kissé, ilyet egy tizenéves művészképzős is fél óra alatt kanyarít a számítógépén, ha meghallja azt a hívószót, hogy világzene. Egy CD-t azonban nem nézegetni kell, hanem hallgatni, ebből a szempontból pedig a Messzerepülő igazán friss, ízes darab, minőségét korlátlan ideig megőrzi. (EMI 2006)