Pozsony. Az operairodalom két legnépszerűbb egyfelvonásosát, Mascagni Parasztbecsületét és Leoncavallo Bajazzókját tűzi ismét műsorára a Szlovák Nemzeti Színház.
Megunhatatlan ikeroperák
Pozsony. Az operairodalom két legnépszerűbb egyfelvonásosát, Mascagni Parasztbecsületét és Leoncavallo Bajazzókját tűzi ismét műsorára a Szlovák Nemzeti Színház. A kisebb-nagyobb szünetekkel 1920 óta repertoáron tartott művek – 1925-ben, Oscar Nedbal igazgatósága alatt maga Mascagni vezényelte mindkettőt – ezúttal érdekes felfogásban kerülnek bemutatásra. Marian Chudovský rendező az operák cselekményét a 19. század második feléből a nagy olasz neorealista filmek keletkezésének éveibe helyezte át. A színhely, a szicíliai falu változatlan, itt zajlik le egyetlen nap leforgása alatt a két véres dráma. A Parasztbecsület Santuzzáját Jolana Fogašová, Ľubica Rybárska és Eva Urbanová mellett a román Sorina Munteanu énekli. Jolana Fogašová elmondta: nagyon örül a szerepnek, mert ritkán adódik egy szopránénekesnő számára, hogy ennyire hétköznapi, hús-vér figurát formálhat meg, aki ráadásul akkora hőfokon szeret és gyűlöl, mint a megcsalt szicíliai parasztlány. Turiddut Miroslav Dvorský, Igor Ján, Szergej Larin és Michal Lehotský megformálásában láthatjuk. Larin elmondta: nemcsak Turiddut, a Bajazzók Canióját is rábízták, mindkettőt nagyon szereti, de egyetlen előadás keretében képtelen lenne elénekelni-játszani a két szerepet, hisz hangilag-játékban akkora intenzitást követel, hogy egy is próbára teszi az énekes teherbíró képességét. A Bajazzók Neddáját Adriana Kohútková, Katarína Šilhavíková, Helena Szabóová és a fiatal finn szoprán, Riikka Hakola előadásában láthatjuk-hallhatjuk. Az előadást az olasz operák világában különösen otthonos Ondrej Lenárd vezényli. A két premier időpontja október 20-a 21-e. (vojtek)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.