Meghalt Bajor Imre

Budapest |

<p>Az 57 éves színész már hónapok óta betegeskedett, az agydaganat végzetes ellenfélnek bizonyult.</p>

Bajor Imre szerda reggel hunyt el egy budapesti kórházban - adta hírül 444.hu hírportál. Annak ellenére, hogy ismert volt Bajor betegsége, mégis vártalanul ért mindenkint a hír, hiszen szerda reggel az Index.hu hírportálon megjelent egy olyan hír is, hogy a színész állapota javulást mutat

A sajtóhíreket Hegedűs László, a család ügyvédje is megerősítette. Hozzátette: Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek. A művész régóta szenvedett daganatos megbetegedésben – írja az MTI hírügynökség.

Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten, több tévésorozatban és filmben játszott, gyakori szereplője volt humoros televíziós műsoroknak és a Rádiókabaréban is rendszeresen hallható volt. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, elnyerte az év nevettetője címet, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben pedig átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten. Színi pályáját 1976-ban az Állami Déryné Színháznál kezdte gyakorlószínészként. 1984-től kisebb szerepeket játszott a színházban, innen 1989-ben szerződött a Játékszínhez, 1999 óta szabadúszó. Főbb színpadi szerepei: Beck (Zsolt: Erzsébetváros), Bill (Maugham: Örökké téged), dr. Spórum (Molnár: A jó tündér), Miska, a lovászfiú (Szirmai: Mágnás Miska).

A közönség a Szomszédok című teleregény Oli nevű fodrászfiújaként ismerte és szerette meg. Itt hangzott el az általa kitalált köszönés, a "Csóközön", amely olyan nagy tetszést aratott, hogy országjáró önálló estjének is ezt a címet adta. Bajor Imre a kilencvenes évektől elmaradhatatlan résztvevője volt a Rádiókabaréknak, nagy sikerű magánszámának refrénjét máig emlegetik: "Én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó".

Szerette a filmezést is, ő játszotta a főszerepet a harmincas évek két nagy sikerű filmvígjátékának új változatában, a Meseautóban (2000) és az Egy szoknya, egy nadrágban (2005). Tímár Péter 2004-es Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnereként bolondozott.

A művész 1999-től rendszeres vendége volt az RTL Klub Heti Hetes című humoros műsorának. Az ezredfordulóra az ország egyik legnépszerűbb komikusa lett. Művészetét díjakkal is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Közismert sztár volt, magánélete nyitott könyv voltak a rajongók számára. Évekig élt együtt Hámori Eszter színésznővel, két gyermeke anyjával. Fellépései előtt egész életében lámpalázas volt, mert fontosnak tartotta, hogy minden este megnyerje a közönség szívét. A fellépés előtti stresszről így nyilatkozott: "Ha már nem lenne, akkor abba kéne hagynom a pályát".

Bajor Imre egészsége 2011 elején megrendült, kórházba került, egy hónapig pihent, aztán visszatért a Heti hetesbe és a színpadra is. 2013-ban megint beteg lett, 2014 elején ismét kórházba került, kiderült, hogy agydaganata van. Kínába is elutazott gyógykezelésre, de végül nem tudták meggyógyítani. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?