Megtalálta a magyar rendőrség a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét

till

Egy júniusi információ hozta meg az áttörést a bajai Till Tamás 2000-ben történt eltűnésének ügyében. Az akkor 11 éves kisfiú biciklivel indult el otthonából, haza viszont már sosem tért.

A mind ez idáig megoldatlan bűnügy 2000. május 20-ig nyúlik vissza, amikor egy gyerek vasárnap délelőtt biciklivel indult szülei bajai családi házából a közeli vadasparkba lovagolni, azonban oda nem érkezett meg, és többé nem látták.

A kisfiú az egyik legismertebb eltűnt magyar gyermekké vált, akinek portréja a tejesdobozokra is felkerült. Till Tamás ügye az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint hosszú évtizedek után megoldódott.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a sajtótájékoztató elején kiemelte: nincs ma Magyarországon felderítetlen emberölési ügy, és ugyanígy járnak el a gyanús eltűnésekkel is. Petőfi Attila nyomozó, az ORFK vezérőrnagya, rendőrségi főtanácsosa felidézte, hogy ha a fiú élne, akkor most töltené be a 35. életévét. A beszédhibás, szeretni való gyerek utáni nyomozást nehezítette, hogy az eltűnésekor a városban gyereknapi ünnepséget rendeztek, így sok volt az idegen személy a településen.

Idén június 11-én kaptak egy információt a vármegyei főügyészségtől, hogy egy gyermekotthon lakója fenyegetés vagy pénz hatására segített elásni egy gyereket a vármegyében.

A fiút nem tudták kihallgatni, mert 2011-ben öngyilkos lett, de a mostanra már 40 éves barátja tudott érdemi vallomást tenni az üggyel kapcsolatban. A két fiú egy vállalkozónál, egy esztergályosmesternél, V. Józsefnél dolgozott. Egy 800 négyzetméteres csarnok kétszintes családi házát próbálta otthonossá tenni, ebben kérte a fiúk segítségét. Egy kis fészer kötötte volna össze a két épületet, amihez vasbetonozásra volt szüksége. 

A két fiatalt napi 500 forintért foglalkoztatta, ami akkoriban egy doboz cigaretta ára volt. Cserébe füvet is kaszáltak, szemetet ástak el, és részt vettek építőmunkában is. Ebben az időszakban egy nyolc négyzetméteres melléképület építése volt folyamatban, amellyel össze akarták kötni a házat és a csarnokot. A sávalap és a falak már megvoltak, a tetőt és ennek bádogborítását pedig János tette fel, illetve ő is festette ki. A kis épületnek nem volt még aljzatbetonja, mert össze akarták vasbetonnal kötni a meglévő járdával, de előtte tömöríteni kellett volna az altalajt, hogy elbírja az aljzatbetont.

Egy alkalommal V. József a strandon kereste fel a két fiatalt, akiknek azt mondta: dupla pénzért azonnal kellene menni dolgozni. János nemet mondott, Péter viszont elment a vállalkozóval, és közösen keverték a betont a kis helyiségbe, noha a családfő általában nem vett részt az építési munkákban. Amikor Péter tolta a talicskát a betonnal, annak kereke egyszer megbicsaklott egy bűzt árasztó fóliában, amelyből egy gyerekholttest került elő. Először értetlenkedett a vállalkozó, majd pénzt ígért, aztán megfenyegette az otthonban élő fiatalt, hogy hallgasson, mert különben neki és a szintén a gyerekotthonban élő testvérének is bántódása esik.

V. József végül 2021-ben, önkezével vetett véget az életének, hozzátartozói nem tudtak érdemben információt megosztani.

A rendőrök hatvan centis mélységben találták meg a gyermek holttestét a fészer alatt. Százszázalékos bizonyossággal a szakértők fogják megmondani, valóban Till Tamás földi maradványairól van-e szó, illetve azt is, hogy mi okozhatta a halálát.

(Index, Telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?