Már hiányzott a közönség tapsa

„Nem figyelem a koromat. Csak békesség legyen körülöttem. A többit elrendezi az élet.”Dömötör Ede felvételeMindig öröm, ha az embert ilyen szép ünnep éri, mondta a Komáromi Magyar Területi Színház alapító tagja, majd hozzátette, valamennyien megérdemlik, akik ennél a színháznál ötven évet eltöltöttek. Ferenczy Anna tizenhárom év után ismét színpadon. My Fair Lady, Higginsné. A professzor édesanyja. Egy jelenet az első felvonás végén, egy hosszabb a másodikban. A musical egyik próbája után beszélgettünk.

Nehéz volt meghozni a döntést, hogy vállalja ezt a szerepet?

Nem először hívtak a színházhoz, de mindig nemet mondtam. Negyven év után lezártam a pályám menetét, azt mondtam, itt vannak ezek a csodálatos fiatalok, hadd játsszanak, hadd szárnyaljanak. Egy asszonynak, akinek még nem nősültek meg a gyermekei, van mit tennie a háztartásban. Azután húsvéthétfőn itt hagyott bennünket a drága férjem. Azóta nehezebb az élet. Azt kellett mondanom, hogy igen, köszönöm a megtiszteltetést, jövök. Szívesen jöttem. Szeretem a színházat, már hiányzott a közönség tapsa. Most már furcsa érzések kavarognak bennem, hogy miképp tudok majd helytállni, mert nem mindegy. Nyolcvannyolcban mentem nyugdíjba, kilencvenig még a színpadra szólított a szerepem, azóta nem játszottam. Tizenhárom év hosszú idő. Minden felgyorsult, nem találom a helyem, még segítségre van szükségem, hogy eligazodjam.

Az öltözője a régi?

Nem a régi, de nem az öltözőn múlik. Kaptam egy öltözőt a régi mellett, de még nem megyek be. Elvagyok a folyosón. Nézem a fiatalokat, ismerkedem velük, mert az arcok mind idegenek. Jó gyönyörködni bennük, a fiatalság csodásan szép adomány.

Harsányi Sulyom László rendező munkáját milyennek ítéli meg?

Vele még nem dolgoztam eddig. Az olyan rendezőt szeretem, akinek van koncepciója, tudja, mit akar. Harsányi Sulyom László ilyen rendező. Lendvay Ferencre emlékeztet. Ő is nyüzsgött, átlátta az egész előadást. Egészséges munkalégkör alakult ki a színházban a My Fair Lady próbái során, ami nekem nagyon tetszik. Visszalopódzott valami a régi próbák hangulatából. És ez nagyon jó.

Higginsné nem énekel.

Nem baj. Énekelnek mások. Mert ezek a fiatalok tudnak énekelni! Majd a fináléban, ahol mindenki dalra fakad, hallatom a hangom.

A musical próbái közben forgatott is, Pozsonyban.

Vénségemre talált meg a film. Nem mondom, megtehette volna korábban is. Egy pressburger nagymamát alakítok, aki faluról indult, és most sem szlovákul, sem németül, sem magyarul nem tud. Nehéz szöveg. Már tavaly megtanultam, mert úgy volt, hogy akkor forgatunk, azután áttették idénre. A film alkotói Nagy Annának, egykori kolléganőmnek a lányai. Nagy Anna a Mateszban kezdte, de a főiskoláról nem jött vissza, férjhez ment Nagyszombatba. Most a lányai filmet készítenek. Az egyik írta a forgatókönyvet, félig-meddig családregényt, és díjat nyert vele Párizsban. A másik lány a rendező, egyben az unokámat is játssza. Találkoztam Annával, aki azt mondta, azonnal rám gondoltak a szereppel, amit innen is köszönök neki. Ezt a nyakatekert szöveget szlovák színész meg sem tudta volna tanulni. Én meg mondtam, ahogy jött. Hoztam a figurát.

A színház és a film mellett ír is. A Méry Ratio Kiadó gondozásában megjelent két új könyvét láttam a kirakatban.

Zoboraljai népmesék. Sajnáltam volna, ha ez a csoda elveszik. Annak idején, amikor még fosztottak, fontak, szőttek, hímeztek, arra szolgáltak, hogy ne aludjanak el a fiatalok. Pikánsak és rémítgetősek a mesék. Olyan szép gyermekkori emlékeim fűződnek hozzájuk! Ültünk a kemence tetején, közben főtt a kukorica, aszalódott a szilva, a körte, az alma. Lógattuk a lábunkat, és kigúvadt szemmel figyeltük a mesemondót, akit azért hívtak, mert olyankor gyorsabban forgott az orsó. Amikor rémísztő dologhoz ért, mindenkinek elállt a lélegzete, hogy most mi lesz. Nagyon örülök, hogy Méry Gábor megkeresett, és elkérte ezeket a meséket. Közel ötvenet adtam neki, elhatározta, hogy három vagy négy részben jelenteti meg. ĺgy született a Zoboralji mesék és a Csintalan mesék. Ha nem jön Méry Gábor, ott maradtak volna a többi írás között a fiók alján.

Van még, lesz még kézirat?

Negyvenévesen írtam a Pitypangkoszorút, melyben édesanyám élete bukkan fel, mint a búvópatak. Napraforgók címmel megírtam a folytatást, de nem adták ki. A Nő szerkesztőségében, ahol megrendelték, s ahol a Pitypangkoszorú folytatásokban megjelent, azt mondták, cselekménytelen. Pedig rólam szól, és mégsem csak rólam, minden olyan falusi gyermekről, akik számára megadatott a lehetőség, elmehettek világot látni, kiszakadhattak a közegükből. Sokan nem mentek, én megpróbáltam. Vitt a nyugtalanság! Nem tetszett a falusi ember életformája. Hogy mást tesz, és mást mond. Meg az az örök huzavona a földekkel! Ha bárhová hívnak és nem a színházhoz, akkor is elmentem volna otthonról.

A Pitypangkoszorú honoráriumából díj lett, a Ferenczy Anna Díj, amit idén immár tizedszer adott át, ezúttal Fabó Tibor színművésznek.

A műkedvelők munkáját szerettem volna megköszönni a díjjal, hiszen én is műkedvelőként kezdtem. Azután felmerült, hogy a színészek is kapják meg, negyvenéves korig. Beadtam tíz esztendeje a kis pénzemet, amin egy autót vehettem volna. Kevés az a pénz, még ma is nagyon sovány a kamat. Az a tervem, hogy hamarosan összehívom a kuratóriumi tagokat, hogy gyűjtsünk közösen pénzt a díj jelenlegi összegéhez. Én meg majd, amíg erőt ad a Jóisten, „elsántikálok”, és átadom a műkedvelőknek a Jókai Napokon, a kollégáknak pedig a színházi évadzárón.

Az idén hetvenéves.

Nem figyelem a koromat. Nem érdekelnek a kilóim, az sem, hogy nézek ki. Jöjjön, aminek jönnie kell! Mivel természetimádó vagyok, kezdem a tavasszal, amikor még bolondos vágyakkal szárnyal az ember, azután vagy eljut valahová, vagy nem. Majd jön a gyümölcsérés, családot alapítunk, és neveljük gyermekeinket. Ősszel betakarítunk, és kirepülnek a gyermekek. A télelő fehérre festi a hajunkat, és jelzi, hogy készülni kell. Mint a madaraknak. Nyaranta nézem a Dunát, az ősök nyomát Dunaradványon. Jó helyen vagyok, visszakerültem a természetbe. Semmi sem zavar. Csak békesség legyen körülöttem. A többit majd elrendezi az élet.