Berlinben az izraeli zászló színeiben világították ki a Brandenburgi Kaput, Párizsban pedig lekapcsolják az Eiffel-torony megvilágítását

Brandenburgi Kapu

Berlinben az izraeli zászló színeiben világították ki hétfőn este a Brandenburgi Kaput, Párizsban pedig lekapcsolják az Eiffel-torony megvilágítását 23.45-től a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásának az évfordulóján.

„Berlin jelzést küld a világnak, hogy Izrael oldalán áll, hogy az elhurcoltak családtagjaival reménykedünk, hogy az emberiesség és az együttérzés mindig erősebb lesz a gyűlöletnél” – jelentette ki Kai Wegner, a német főváros polgármestere. „Berlin a szabadság városa” – tette hozzá. 

A német főváros egyik fő látványossága nemcsak az izraeli zászló színeiben pompázott, de a következő feliratot is kivetítették rá: „Hozzátok haza őket most”. Utóbbi a 2023. október 7-én elhurcolt, és még mindig a szélsőségesek fogságban lévő izraeli túszok kiszabadítására vonatkozó követelések jelmondatává vált. 

Egy évvel korábban, a terrortámadás napján, szintén az izraeli zászló színeiben világították ki a Brandenburgi Kaput. 

A párizsi polgármester hivatala hétfőn este közölte, hogy lekapcsolják az Eiffel-torony megvilágítását. „A tragédia és az október 7-i események áldozatai, valamint a fogságban meghaltak emlékére Párizs úgy döntött, hogy az Eiffel-torony megvilágítását ma este 23.45-kor lekapcsolják” – áll a közleményben. A tavalyi terrortámadás napján szintén lekapcsolták a francia főváros fő látványosságának megvilágítását, október 9-én azonban már az izraeli zászló színeiben lett kivilágítva. 

„Ez a megvetendő támadás, a 21. század első pogroma, káoszba taszította a Közel-Keletet tízezres nagyságrendű civil áldozatokkal” – tette hozzá a párizsi polgármester hivatala, amely egyben igazságos és tartós békére szólított fel a térségben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?