Uniós biztos: az EU-ban a belső határellenőrzés visszaállításának ideiglenesnek, arányosnak kell lennie

Ylva Johansson

Az EU-ban a belső határellenőrzés visszaállításának ideiglenesnek, arányosnak kell lennie, csak végső eszközként szabad arra tekinteni, és csak a közrendet vagy a belső biztonságot fenyegető komoly veszély esetén vezethető be – jelentette Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos hétfőn Strasbourgban.

Az Európai Parlament a belső határellenőrzések visszaállításáról szóló plenáris vitájának a keretében az uniós biztos kiemelte: bár a tagállamoknak joguk van szigorú feltételek mellett ideiglenes határellenőrzéseket bevezetni, egyértelmű, hogy ezáltal a szabad mozgás aláásását kockáztatják. „Senki sem akar forgalmi dugókat a határ mentén, különösen nem a munkába igyekvő ingázók. Mindannyian meg akarjuk állítani a bűnözőket és a terroristákat. De nem akarjuk megállítani az utazást, a kereskedelmet és a turizmust. A szabad mozgás alapvető fontosságú polgáraink és vállalkozásaink számára” – hangoztatta. 

Mint mondta, az uniós tagállamok belügyminisztereinek csütörtöki tanácskozásán az Európai Bizottság azt fogja szorgalmazni, hogy ebben az évben szüntessék meg az ellenőrzést a román és a bolgár szárazföldi határokon is. 

Azt is elmondta, hogy új megbízatást, további hatásköröket és több erőforrást kap az Europol, az EU-n belüli rendőrségi együttműködés legfontosabb intézménye. Az Európai Bizottság új jogszabályokat fog javasolni a rendőrségi együttműködés és az információcsere fellendítésére, a szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem fokozására. 

Kiemelte, hogy a schengeni rendszer fenntartásához politikai vezetésre és felelősségvállalásra van szükség, ezért az EU létrehozta a Schengeni Tanácsot, amelynek keretében a miniszterek tanácskoznak és döntenek a határvédelmi a prioritásokról. 

Johansson szerint a tagállamoknak olyan alternatív határvédelmi intézkedéseket kell előnyben részesíteniük, mint a közös járőrözés, a nyomozás, a közös rendőrőrsök. Ha pedig határellenőrzésekre kerül sor, akkor ezeknek a lehető legkisebb hatással kell lenniük a határokon átnyúló forgalomra, és figyelembe kell venniük a határ menti régiókban élő összes embert – hívta fel a figyelmet. 

Az uniós biztos szerint az EU új migrációs és menekültügyi paktuma „egy olyan történelmi jelentőségű megállapodás, amely megmutatja a polgároknak, hogy a legnehezebb kihívásokat is lehet egységben kezelni”. Most minden tagállam keményen dolgozik azon, hogy a paktumot 2026 közepére a gyakorlatba ültessék – tette hozzá. 

Véleménye szerint a paktum elősegíti a határok védelmét és a migráció hatékony kezelését, és ennek eredményeként csökkenni fog a tagállamok igénye a belső határellenőrzések visszaállítása iránt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?