Jövő kedden Pozsonyba jön a Take That

dd

Több mint harminc évet vártak rájuk az itteni rajongók, de jobb későn, mint soha: Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That október 15-én beveszi a pozsonyi Tipos Arénát.

Egyébként sem voltunk elkényeztetve fiúcsapatok szempontjából a kilencvenes évek derekán, egyedül az East 17 merészkedett el hozzánk. Ennek az az oka, hogy Szlovákia kis piac volt, kevésbé tehetős rajongókkal. Az egykori tinilányokból azonban mostanra jól szituált hölgyek lettek, akik még mindig imádják a maradék Take That zenéjét. A sármos fiatalemberek ugyanis ma már csak hárman vannak, és sokat elárul a helyzetről, hogy a promóter azzal reklámozza a koncertet, hogy ez az a csapat, melynek Robbie Williams is tagja volt.

A Robbie-ról szóló netflixes dokumentumfilmben alaposan kivesézik a közte és Gary Barlow között zajló hatalmi harcot, szóval azóta okosabbak lettünk, például azt is megtudtuk, hogy Robbie nem kilépett, hanem azonnali hatályú felmondást kapott, amiért egyre ritkábban jelent meg munkaképes állapotban a próbákon. Kevesen tudatosítják, hogy az eredeti, 1990-ben alakult ötös fogat alig öt éven át működött, a világhírre pedig 1993-ig kellett várniuk, akkor jött ki a Pray című első nagy slágerük. Azt is kevesen vették észre, mikor lépett le Jason Orange is, aki egyébként nem sokat énekelt, inkább csak dekorációs szerepet töltött be a csapatban.

A háromfősre apadt Take That mostanában is ad ki lemezeket, a legújabb (a kilencedik) tavaly novemberben érkezett This Life címmel. Ezt turnéztatják most, de nem hagyják ki a nagy klasszikusokat sem. A neten nemcsak a setlistet találjuk meg, hanem belepillanthatunk néhány idei koncertbe is. A júniusi koppenhágai fellépésükről például több mint egyórás telefonos felvétel van a YouTube-on. Július elején pedig meghódították a Budapest Parkot – Magyarországon szintén először jártak.

A nyári szabadtéri turné címe This Life Under the Stars volt, egy stadionkoncert persze másképp fest, több látványelemmel, komolyabb fényparkkal, a zenét illetően azonban adhat némi támpontot a YouTube. Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen ütős triót alkot, kifejezetten jót tesz nekik, hogy kevesebbet táncolnak, többet énekelnek. Mindhárman profi szórakoztatók, és az sem mellékes, hogy remek zenekar kíséri őket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?