Költői mesterhármas

Pozsony. Tegnap adták át a Szlovákiai ĺrószervezetek Társulásának (Asociácia organizácií spisovateľov Slovenska) díjait a tavalyi év legjobbnak ítélt köteteiért a Zichy-palotában.

Pozsony. Tegnap adták át a Szlovákiai ĺrószervezetek Társulásának (Asociácia organizácií spisovateľov Slovenska) díjait a tavalyi év legjobbnak ítélt köteteiért a Zichy-palotában. A Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága által adományozott Forbáth Imre-díjat Vida Gergely vehette át Rokokó karaoke című, a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent verseskötetéért. „A kortárs líra egyik legragyogóbb teljesítménye, Vida Gergely remekműve nehezen identifikálható szerző-funkciókkal dolgozik – mondta laudációjában Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságának elnöke. – Ha ezeket körül kellene határolni, azt mondanám, hogy a szövegek olyan fiktív és nem fiktív, retorikai és grammatikai figurák találkozási pontjai, melyekben interszubjektív és interkulturális elemek keverednek. A kötetben ráadásul egyfajta »együtténeklés« folyik; igen találóan így jellemezte ezt Rácz I. Péter (aki Vida Gergely értő kritikusa): »A lírai alanyok, hősök egymás kezébe adják, egymás szája elé nyomják a mikrofont egy jó kis karaoke-bulit megvalósítva, mégsem Bábel zűr- és zavarát keltve, hanem az édeni összhangot.« E remekül megvalósított posztmodern kórusban ott találjuk a költészeti múlt nagyjait, de a szerzőjüket vesztett hétköznapi hangok montázsait is.”

Vida Gergely idén egy igazi „költői mesterhármast” hozott össze, hiszen Rokokó karaoke című verseskötete három jelentős hazai irodalmi díjat – a Posonium Irodalmi Díj különdíja, Madách-díj, Forbáth-díj – kapott.

A kiadók tekintetében a Kalligram is mesterhármast produkált a tegnapi díjkiosztón: Vida Gergely kötete mellett ugyanis az ő műhelyükben készült Jozef Bžoch Literárne štvrtky című, irodalomkritikákat közreadó kötete, amely a Független ĺrók Klubjának (Klub nezávislých spisovateľov) díját, valamint Tomáš Štrauss Toto posrané 20. storočie című munkája, amelyet a PEN Club Szlovákiai Központjának díjával jutalmaztak. (me)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?