Képzetek, mesék, mítoszok

<p>A Pozsonyi Városi Galéria idei legnagyobb és legvonzóbb monografikus kiállításával egy világklasszis képzőművész, Ernst Fuchs munkásságába nyújt betekintést. Az osztrák festő, grafikus, építész alkotásaiból rendezett retrospektív kiállítás szeptember 21-ig tekinthető meg a Pálffy-palota felújított termeiben.</p>

TALLÓSI BÉLA

A retrospektív kiállítás Ernst Fuchs hetvenéves munkásságát öleli át. Az életművet átfogó műtárgy-válogatásban különféle technikával alkotott képek, szobrok, fotók, művészeti kiadványok és könyvek hozzák közel a pozsonyi közönséghez a sokoldalú osztrák művészt.

Ernst Fuchs alapítója és vezető képviselője a fantasztikus realizmus bécsi iskolájának. Salvador Dali, akivel – ahogy Pozsonyban is említette – barátságot ápolt, azt mondta róla, hogy ő a modern kor Dürere. Tény, hogy Fuchs korai korszakában több grafikai sorozatot alkotott, melyek motívumait a keresztény és a zsidó mitológiából merítette, mivel fontos volt számára a filozofikus tartalom és az erkölcsi közlendő közvetítése. E munkái zömét Párizsban készítette, ahova barátjával, Friedensreich Hundertwasserrel látogatott el a háború után. Tizenkét évig nagy szegénységben élt a francia fővárosban. Mivel műteremre sem tellett neki, kávéházak asztalánál alkotott. Később az itt született grafikákkal elmondott „beszédes” tartalmat igyekezett átültetni a festészetbe is. Gazdagon díszített, monumentális figurális vásznakon közölte azt, amit a már említett forrásokból a festészet nyelvén is érdemesnek vélt megjeleníteni. A Pozsonyban látható alkotásokon is nyomon követhető, hogy Ernst Fuchs festészete erősen táplálkozik az Új- és Ószövetségből, valamint a zsidó mitológiából. Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy e témáktól elrugaszkodva a mindennapi életből, a természet és elsősorban a nők iránti mérhetetlen vonzalmából alkotott látványos, mesés-erotikus sorozatokat. A természetről kreatív, burjánzó formákkal és varázslatos egyedi színekkel teremtett sajátos, élvezetes fantáziahelyszíneket, a nőkről pedig ikonszerű portrékat festett. Valamilyen szinten a nő és a természet is szent számára, ettől emelkedettek, fennköltek, valamint súlyos sorsokra utalók és komoly élethelyzeteket magukban hordozók a művei. Burjánzók és buják is egyben, hiszen a természet és a (nála elsősorban dús idomú) nő a vágykeltést és a csábítást jeleníti, illetve személyesíti meg.

A pozsonyi kiállításon együtt láthatók Fuchs 50-es és 60-as években készül grafikái és az azok alapján született, festői eszközökkel továbbvitt monumentális alkotásai. A látogató a grafikákat nézve elrévedhet régi mesterek (többek közt a németalföldiek és a manieristák) világát idéző figurális műveken, a festmények révén pedig megmerülhet a művész egy kicsit szürreális, egy kicsit expresszív módon megszólaló mitikus festői világában, amelyben szabadon árad a fantázia, és végtelen lehetőségeket kap a képzettársítás.

Ernst Fuchs a hetvenes évek elején Bécs külvárosában jelképes összegért hozzájutott a híres szecessziós építész, Otto Wagner villájához. Az épületet azért kapta meg a várostól, hogy a szecessziós építkezés egyik jelentős darabját felújítsa, illetve megőrizze az utókor számára. Egy időben Fuchsnak műterme volt az épületben, amelyet a nyolcvanas évek végén munkáinak legátfogóbb gyűjteményét bemutató múzeummá alakított át. Itt mindent áthat a fantasztikus realizmus. Az a mesés-mitikus irányzat, mely összekapcsol álmot és valóságot, álmot és képzeletet, valóságot és képzeletet, megtörténhetőt és meg nem történhetőt. Fuchs világa először látható Szlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?