Szlovákiai turnéra érkezik jövő hónapban a Honvéd Együttes Táncszínháza. A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatásával a négynapos turné során november 13-án Komáromban, 14-én Pozsonyban, 15-én Somorján, 16-án Galántán lép fel.
Jön a Honvéd Táncszínház
A Kossuth-díjjal, valamint sok más jelentős állami és művészeti díjjal kitüntetett Novák Ferenc vezette világhírű együttesről elmondhatjuk, hogy rendszeresen vendégszerepel Szlovákiában, főleg a magyarlakta területeken. Többször voltak Gombaszögön az országos kulturális ünnepélyen, és évente-kétévente egy-egy három-négy napos turnét valósítanak meg a Csallóköztől a Bodrogközig. Több alkalommal vendégszerepeltek már a východnái szlovák országos népművészeti fesztiválon is. Minden fellépésük alkalmával óriási sikert aratnak. Reméljük, most is így lesz, hiszen a Petőfi Sándor „hőskölteményére” épült néptánc-bohózat és a Bartók népdalgyűjtéseinek tájait-falvait bemutató táncjáték igazi kulturális élményt jelent.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.