Jó úton a hetedik bőr felé

„Észt, szellemet keress, ne adatot. Olvass, bolyongj, szeress. Nagyon kívánj boldognak lenni. Én is az vagyok.” Ezekkel a sorokkal nyit a kötet, Faludy 1980-ban papírra vetett szépséges ars poeticájával. Ha úgy tetszik: a legbölcsebb tanácsával. Pokolbéli víg óráim című riportkötetében észt és szellemet közvetít Faludy-Kovács Fanny is, utalva a nagy vagabund, a költőfejedelem korábbi kötetére, a század krónikájaként is olvasható önéletrajzi regénye, a Pokolbéli víg napjaim és annak 2000-ben megjelent folytatása, a Pokolbéli víg napjaim utánra. A serényen dolgozó özvegy válogatott beszélgetésekből álló kötete az író 2000 és 2006 között született vallomásait, kitárulkozásait adja közre, hiszen „összes hangfelvételét, feljegyzéseit, gépelt interjúit őrzöm” – írja Hunyt szemmel látni című előszavában Faludy-Kovács Fanny. „Én ösmertem őt jól, és még mindig ő jelenti számomra az életet…”

Válogatnia pedig van miből a gazdag írói hagyatékot kezelő özvegynek. Faludy György rengeteg interjút adott még élete utolsó éveiben is. Ezekből az anyagokból Kovács Fanny élete végéig válogathat. „Nézeteit, filozofikus gondolatait, meglátásait a bennünket körülvevő külső és elménkben rejlő belső világról ismét megosztva Önökkel, Veletek – írja – egy szép utazás keretein belül. Gyurka már az indulásra vár. Ha felkészültek, ha felkészültetek, indulhatunk is. Csak a szemetek kell hozzá, mert ő megint mesél és mesél, tanít és tanít. Én most is csak szócsöve leszek kitárulkozásának. Célom nem más, mint lényének bemutatása…” Egy ilyen mondat után okkal merül fel a kérdés: tartogat-e valami újat, eddig nem ismertet, netán valami rendkívülit a kötet, vagy megelégszik azzal, hogy még közelebb hozza azt az embert, azt a bölcset, azt a Mestert, akiről már életében is mindent tudni véltünk. Ha csak a nagy coming outra, szerelmi történeteinek „kétirányúságára” gondolunk – írásban (Pokolbéli víg napjaim, 1989) már azt is megejtette, bevallotta, a szóbeli, ránk hagyott „beismerés”, amely halála után hangzott el felvételről, már jóval ezután történt meg. Mi lehet még akkor új vagy meglepő egy friss kötetben, amely azt ígéri: „Ő most sem fél, hogy beszéljen szerelmeiről, és kapcsolatainak pikáns részeire is kitérjen, hogy megnevezze kínzóit, elmesélje politikai, filozófiai állásfoglalásait, kedvenc képeit életéből és álmaiból.” A tizenkét fejezetre bontott, 175 oldalas kötet már csak azok számára tartogathat valami egészen izgalmasat, akik korábban különböző lapokban, újságokban nem olvasták ezeket a beszélgetéseket. Faludy lelkes hívei számára azonban már nincs sok új a Nap alatt. Még akkor sem, ha „Gyurka nézetei élete folyamán vagy egyáltalán nem, vagy csak minimálisan változtak – állapítja meg a fiatal özvegy –, ő mindig egy maradt, nem »törmelék-dirib-darab« – ha szabad így mondanom.”

Hogy mégis mi adta az újabb kötet gondolatát?

„Az, hogy továbbra is sok ember igényli, illetve hiányolja Faludy György varázslatos személyiségét, gondolatait, beszédmódját” – vélekedik Kovács Fanny, majd hozzáteszi: „Az író élete példa lehet a fiatalok előtt, ajánlásai irányadóak minden téren.”

S ez valóban így van. Faludy György példa és irányadó minden téren. Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent tetszetős kötet az író életének szinte minden fontosabb fejezetéből nyújt egy szeletet. Rögtön az elején – erotikus versei kapcsán – a szexualitásáról beszél Faludy.

„Mikor egyedül éltem, megesett, hogy volt kalandom. Találkoztam valakivel egy kávéházban, lánnyal, fiúval, és lefeküdtünk este, mert nagyon tetszett nekem. Az szükséges volt hozzá, hogy ne csak éppen hogy, hanem nagyon tessen nékem. Szóval testben és lélekben is nem közönségesen, mert azt megvetem… A szépség mindig is rendkívül vonzott engem.”

Eric Johnsonról, élete társáról a következőképpen vall:

„Boldog voltam, amikor azt mondta, hogy a velem töltött első tíz év volt élete legboldogabb ideje… Erickel én sokat otthon ültem, olvastunk, megokosodtunk, de jó volt-e ez nékünk? Tizenháromszor költözködtünk négy országban tíz év alatt, miközben kert fakadt köröttünk és könyveinkből várfalat emeltünk.”

Fannyval kötött házasságát a következőképpen sommázza:

„A boldogság, hogy úgy mondjam, hencegés, arcátlanságnak számít egy boldogtalan világban. Én boldogan mesélem el, hogy milyen boldog vagyok. Rossz néven veszik. Jobban mondva írni még lehet róla, de bárkinek beszélni róla lehetetlen.”

Kalandos életét egyetlen mondatban is képes összefoglalni:

„A fiatalságom volt az, ami nem ismert határokat, és vitt engemet a szárnyain.” A beszélgetéssorozatot záró utolsó kérdésre, hogy mi foglalkoztatja, Faludy így felel:

„A rejtett dimenziók, az, hogy ebben a mindenségben van belül egy másik, sokkal nagyobb mindenség.”

Ebből a „sokkal nagyobból” ad egy jókora szeletet Faludy-Kovács Fanny új válogatása. Élvezettel fogják olvasni azok, akik csak most kerülnek igazán közel a költőhöz, de bizonyára azok is „meglelik a magot”, akik már betéve ismerik gazdag életútját. A folytatásra pedig bizonyára nem kell sokáig várnunk. Faludy-Kovács Fanny tovább keresgél. A hetedik bőrig biztosan eljutunk.