Jaromír Nohavica duplázik Pozsonyban

Pozsony. A ma már mainstream előadónak számító egykori tiltott dalnok, a hazai magyarok körében is rendkívül népszerű ostravai folklegenda, Jaromír Nohavica két egymást követő napon koncertezik a szlovák fővárosban.

Pozsony. A ma már mainstream előadónak számító egykori tiltott dalnok, a hazai magyarok körében is rendkívül népszerű ostravai folklegenda, Jaromír Nohavica két egymást követő napon koncertezik a szlovák fővárosban. Holnap szimfonikus zenekari kísérettel lép fel, szombaton pedig megszokott zenekarával, amelynek az utóbbi években Robert Kusmierski lengyel harmonikás is tagja. Mindkét koncert a Nemzeti Teniszközpontban (NTC) lesz.

Nohavica odahaza többször színpadra állt az ostravai Janáčkova Filharmonie kíséretében, kultikus dalait Marko Ivanovic karmester hangszerelte át. A projekt akkora sikert aratott, hogy a prágai O2 Arénát is megtöltötte. A 65. születésnapját nemrég ünneplő dalszerző-előadó ma is több nemzedéket meg tud szólítani. Szövegeit jellegzetes humor és éles irónia hatja át, máskor édes-bús melankóliával reflektál a világra, de a kemény szókimondástól sem riad vissza. A 90-es évek végétől többnyire kisebb zenekarral lép fel egy szál gitár helyett. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?