Humanizmus: káprázat?

Csupán illúzió, hogy a humanizmus a nyugati kultúra nagy állandója, mely a mi kultúránkat a keleti vagy az iszlám kultúráktól megkülönbözteti – állítja Michel Foucault a vele készült, Meghalt-e az ember? című beszélgetésben, mely Romhányi Török Gábor fordításában a legújabb Kalligram nyitóírása lett. Ugyanezen téma továbbgondolásaként is olvashatók Patrik Ouředník Europeana című, a Kalligram Kiadónál nemsokára magyarul is megjelenő művének szemelvényei; a mű nagy adag szarkazmussal és iróniával írja meg a huszadik század rövid történetét. Ouředník a humanizmust egyenesen szélhámosságnak nevezi, hiszen képtelen volt az embert optimalizálni. Ouředník huszadik század okozta csalódással, elsősorban a fasizmussal és a kommunizmussal való szembesülés fontosságát hangsúlyozza. Ezt a szembesülést segíti elő a szocialista realizmus képzőművészetének prágai és pozsonyi kiállítása is, melyről Hushegyi Gábor mint „a személyes csőd művészetéről” értekezik. Rámutat, hogy a szocializmus számtalan „remekműve” mind a mai napig életünk szerves tartozéka, s a kiállítás kapcsán kitér a csehszlovákiai magyarok történetének szocialista vonatkozásaira, külön kiemelve a magyar lojalitást szavatoló kommunista gépezet három pillérét, az Új Szót, a Csemadokot és az Irodalmi Szemlét.

A szépirodalmi anyag nagy része a huszadik század eseményeinek magántörténelemmé alakulására reflektál. A társadalom átalakulását benne élve, ám az outsider objektivitásával figyelő Lesznai Anna naplójának a felvidéki Körtvélyeshez kötődő részeit Török Petra adja közre. Zádor Margit Emlékfoszlányok című művében Auschwitz borzalmait az identitásrombolás legmagasabb fokaként jeleníti meg. A lidérces emlékfoszlányok – köztük a haláltáborban megszülető kisbaba képe, akinek sorsa az adott körülmények között nem kétséges, s mely mégis az újjászületés boldogságát váltja ki az asszonyokból vagy a gázkamrába a lányát is magával rántani próbáló anya s a minden erejével tiltakozó lánya – egyrészt irodalmi szempontból a holokausztdiskurzushoz kötődnek, másrészt a történelmi tapasztalat morális reflexiói.

Zádor Margit dokumentum- és emlékjellegű prózájával szemben Vida Gergely verseit a nyelvi invenciozitás, a történés grammatikai megjeleníthetetlensége, a kétnyelvűség poétikája jellemzi. A folyóirat legújabb számát Dr. Manulek Zsuzsa recenziója zárja Lars Gustafsson A megfoghatatlan közelében című könyvéről.