Hogy lássuk: itt van-e újra?

Pozsony. A Pozsonyi Kunsthalle (KHB) 2017. február 26-ig látható nagyszabású kiállításának a címe: És itt van újra? – A szlovák állam a kortárs művészetben. A tárlaton több mint húsz hazai képzőművész vesz részt olyan munkákkal, melyek az 1939 és 1945 közötti Tiso-féle első önálló szlovák állam örökségére reflektálnak.

„Az És itt van újra? világosan megmutatja, hogy a művészek is hasonló kérdéseket tesznek fel, mint az ország polgárainak zöme – áll a tárlatismertetőben. – Mit kezdjünk a klérofasiszta szlovák állam örökségével? Tanulmányoznunk kell? Ignoráljuk vagy tagadjuk meg? Igyekezzünk megérteni? Vessük meg? Kérjünk érte bocsánatot? A kiállító alkotók a művészet nyelvén adnak válaszokat a kérdésekre.” A Kunsthalléban installált anyag nem a jelen kiállításra készült, az alkotások korábbi tárlatokon már láthatók voltak. Ez is bizonyítja, hogy a téma folyamatosan foglalkoztatja a művészeket, az idősebb-, a közép- és a legfiatalabb nemzedéket egyaránt.

Ľubo Stacho 1999-es, Eltűntek visszatérése című installációja eredetileg a somorjai zsinagógába készült. Az installációt a talajon elhelyezett, az ország különböző helyeiről összegyűjtött kődarabok alkotják. A művész ezekre a kövekre holokausztáldozatok fotográfiáit „másolta” rá.

Bartusz Gyögy Keresem az emlékezetemben Sara Rosenblume osztálytársam arcát című videója (1995) a művész két változatban is ismert performanszát örökíti meg. A emlékezetben keresést Bartusz oly módon vizualizálta, hogy egy tepsibe lisztet szórt, és abba próbálta megrajzolni az osztálytárs arcát. Amikor előbukkantak az arcvonások, megrázta a tepsit, és újrakezdte a kísérletet.

Tomáš Makara (Kassaboys) fotográfiája egy híd oldalsó betonfalára festékszóróval óriási betűkkel felírt „Umelci do plynu” feliratot örökíti meg – a szöveg (az eredetit formailag másolva) a kiállítótér falára is felkerült, figyelmeztetve arra, hogy sokan kizárólag a „végső megoldást” ismerik, ha a mássággal szembesülnek.

Martin Piaček A szlovák történelem legkínosabb fejezetei című installációja egyfajta antiemlékmű, amelynek a kiállítás témájához kapcsolódó fejezete Hitler és Tiso első, 1939. március 13-i találkozását ábrázolja. De a papundekliből megformált anti-emlékműsorozat felidézi azt a fejezetet is, amikor Eduard Beneš aláírta a 33. elnöki dekrétumot. Piaček másik alkotása, az Oda vissza című konstrukció (2009/2016) egy olyan, gerendákból ácsolt út, melynek a végén a tartópillérek bitófaként állnak. A művel azt a kérdést teszi fel, élhetünk-e teljes életet tragédiák árnyékéban.

Igazi vizuális élmény Milan Vagač Kamra című fényinstallációja (2012), amely a szlovák állam idejéből származó, levéltárakban fellelhető fotók másolatait dunsztosüvegekbe zárva, különös megvilágításban mutatja be. Magáért beszél Anabela Sládek Imazsámoly című videoinstallációja (2009). Egy falhoz támasztott imazsámolyra vetül a koncentrációs tábor alaprajza.

A kiállítás központi terében látható Németh Ilona Amikor című performanszának óriásplakátja. A performansz résztvevői táblákat tartanak a kezükben, melyeken a következő feliratok olvashatók: Amikor gyilkolták a zsidókat, hallgattam. Amikor deportálták a magyarokat, hallgattam. Amikor megverték a romákat, hallgattam. Amikor a homoszexuálisokra támadtak, hallgattam. Amikor elutasították a menekülteket, hallgattam. Amikor értem jöttek, már mindenki hallgatott. A mű az egyén felelősségén gondolkodtat el. Annak a magatartásnak a lehetséges következményein, ha nem adunk hangot a véleményünknek, hanem megbújunk és meghunyászkodunk a tömegben.