Hódító úton a kortárs török film

Fehér holló mifelénk a török film. Nem véletlen, hogy a török filmtörténetből is meglehetősen keveset ismerünk. Pedig a fehér félhold országában már a 19. század kilencvenes éveiben megjelent a mozgókép mint új művészeti műfaj. Igaz, a saját produkció csak a 20. század elejére datálódik, miután 1914-ben leforgatták az első török filmet. Az, hogy 1990-ben Törökország az Eurimages tagja lett, nagyot lendített azon, hogy filmkultúrája nemzetközi fórumokon is prezentálva legyen, s elismerést szerezzen. Törökország bekapcsolódását az európai film vérkeringésébe az is jelzi, hogy Nuri Bilge Ceylan Messze című munkája Cannes-ban megkapta a zsűri nagydíját. Újabb, már francia koprodukcióban készült opusát, a 2006-os Iklimler című drámát pedig a nemzetközi filmkritikusok elismerése, a FIPRESCI-díj fémjelzi. Mindkét alkotással, amelyeknek hosszú, intim kamarajelenetei vannak hangulatos lakásokban, belső terekben, eljutunk Törökország különböző helyszíneire, le?nyűgöző tájaira is, miközben megromlott emberi – rokoni, szerelmi – kapcsolatok megmentésére tett erőltetett kísérleteknek lehetünk tanúi. Nuri Bilge Ceylan e feszült légkörű munkáit az előző években a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál közönsége is láthatta.

Azért is lényeges hangsúlyozni, hogy az Iklimler francia támogatással jött létre, mert a török filmkultúráról két olyan török rendezőtől kaphattunk képet eddig, akik az egyetemes európai filmélet jeles képviselői, ám mindkettő külföldön alkot. Az Olaszországban dolgozó Ferzan Özpetek nevét a Törökfürdő című filmmel ismertük meg. Kameráját követve egy fiatal olasz férfi, Francesco nyomába szegődve járhatjuk be Isztambult. Francesco egy törökfürdőt örököl a Boszporusz partján, ahova az örökség ürügyén főképpen azért utazik el, hogy megromlott házassága sebeit gyógyítgassa. Elvarázsolja őt a más életstílus és egy fiú, aki gyengéd érzelmekkel tör be Francesco bús magányába. Özpetek finom érzékiséggel teli, lassan alászálló, meditatív ködből kibomló alkotása az Antalyai Filmfesztiválon 1997-ben elnyerte a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó díjat. Következő munkája, a Tudatlan tündérek, amely egy elhunyt férfi felesége és fiúszeretője találkozásának és egymás elfogadásának mozgalmas krónikája, Arany Medve-közelbe került, de a jelölést nem sikerült díjra váltania. Özpetek mozijaiban fel?tűnnek a török kivándorlók, fő képviselőjük állandó színésznője, a bombasztikus energiákat sugárzó Serra Yilmaz. A török kultúrát is átmentette olasz vászonra Özpetek gyönyörűen fényképezett, színvilággal pompázó filmjével, Az utolsó háremmel.

Keményebb, mondhatni kőkemény filmeket forgat a török bevándorlók helyzetéről a német Fatih Akin. Nem csupán egyének, hanem az eltérő kultúrák együttélésének német–török kórképét fogalmazza meg komor-tragikus mozgóképes eszközökkel a számtalan rangos díjat (köztük az Európai Filmakadémia legjobb rendezőnek járó elismerését) begyűj?tött Fallal szemben című mozgóképével. Át a hídon – Isztambul hangjai című dokumentumfilmjével pedig azt kutatja, merre tart az Európa és Ázsia mezsgyéjén húzódó, balkáni, földközi-tengeri térségi, közel-keleti és kaukázusi gyökerekből építkező Törökország a zene tükrében.

A november 8-ától 12-éig tartó kortárs török filmek fesztiváljának programjába azonban nem az ő mozgóképeik szerepelnek: hanem török műhelyekben készült produkciók. Nyitófilmként a fentebb említett Nuri Bilge Ceylan Iklimler című munkája, amely kiérdemelte az év legjobb török filmje kitüntetést. Yilmaz Erdogan Rendezett ügyek című produkciójával Isztambul egzotikus üzletsorait varázsolja elénk, de ebben a világban a főszerepet is eljátszó rendező a periférián élő kisemberek sorsára fókuszál. Cagan Irmak Az apám és a fiam című mozija politikai indíttatású, hiszen a gyerekfőszereplő, Deniz az 1980-as politikai fordulat során vesztette el édesanyját. Ám aztán nagyon emberi történetté formálódik a film: arra figyel, miként próbálja megváltoztatni a nagyapához került unoka az apja és nagyapja közti megromlott viszonyt. Az apám és a fiam azáltal, hogy több mint 3 és fél millióan látták Törökországban, minden idők legnépszerűbb török filmjévé minősült. Yüksel Aksu Fagylaltot tessék! című komédiájával az olasz Biciklitolvajok török változatát alkotta meg. Muharrem Gülmez és Siri Süreyya közös produkciójukkal, A nemzetközivel hasonló húrokat pengetnek, mint Fatih Akin dokumentuma, csak náluk fiktív történet meséli el az 1982-es kormányrendelet következményét: mi történik, ha a törvény által nem engedélyezett zenét kezdenek játszani egy kisvárosi klubban? A film alkotói munkájukért az ankarai és az isztambuli filmfesztiválon is előkelő díjakat vehettek át.