Hiteles ember, hiteles kutató

Műveiben mindig ragaszkodik a tárgyilagossághoz Vadkerty Katalin 1928. április 21-én született Érsekújvárott. A kisvárdai gimnáziumban érettségizett 1946-ban, majd a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem szakos oklevelet. Ezt követően 1953-tól 1958-ig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola oktatója, 1960–1987 közt pedig a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. A történettudományok kandidátusa, bölcsészdoktor. A rendszerváltást megelőzően fő kutatási területe a mai Szlovákia területének 1848 és 1918 közti gazdaságtörténete volt. A múlt század kilencvenes éveitől a csehszlovákiai magyarság 1945–48 közti történetével foglalkozik behatóan. Az e téren végzett kutatói munkája eredményeit – számos más publikáció mellett – három monográfiában foglalta össze: Reszlovakizáció (1993), A deportálások (1996), A belső telepítések és a lakosságcsere (1999). Ezek a Kalligram Kiadó jóvoltából nemrégiben egy kötetben szlovákul is napvilágot láttak.

Mács József író, közíró: „Nagyon messzire kell visszatérnem. A pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar tagozatán találkoztam először Vadkerty Katalinnal. Ő akkor már tanársegéd volt, s én a (cseh)szlovákiai magyarság érdekei számára nagyon megfelelő, következetes emberként ismertem meg. Éreztem, hogy munkájával számunkra egy napon nagyon hasznos emberré válik, olyanná, akinek a könyveit alkotó ember nem kerülheti meg, nem mellőzheti. Csak sajnálni tudom, hogy ezek a könyvek akkor még nem voltak meg, amikor az Adósságtörlesztés című regényemet írtam, amely az 1945–48 közti időszakról, a kitelepítésről, a deportálásról, a reszlovakizációról és a szlovákiai magyarságot sújtó egyéb intézkedésekről szól. A Vadkerty Katalinéihoz hasonló könyvek híján a sötétben tapogatóztunk. Igaz, említhetném Gyönyör József több könyvét vagy Janics Kálmánét is. Ilyen szempontból nagyon örülök annak, hogy Vadkerty Katalin belépett azok szűk körébe, akik arra vállalkoztak, hogy kutatómunkával, a tényekre alapozva ismertessenek meg bennünket azokkal a drámai történésekkel, amelyekben az 1945 utáni szlovákiai magyar társadalomnak része volt. Vadkerty Katalint április 10-én a pozsonyi magyar kulturális intézet is köszöntötte. Ott arról is szó esett, hogy a Kalligram Kiadó jóvoltából Vadkerty Katalin hontalanságunkról szóló trilógiáját a szlovák és a cseh nyelvűekkel is igyekeznek behatóan megismertetni. Ha én lennék Vadkerty Katalin helyében, ennek nagyon örülnék, mint ahogy ő örül is ennek. Tudniillik, amíg csak magyarul jelennek meg az ilyen rendkívül fontos könyvek, akkor az „csak“ annyit jelent, hogy magyar-magyar párbeszéd alakul ki, ám ha már szlovák vagy cseh nyelven is napvilágot lát, az azokra hat vissza, akiknek az elődei értelmi szerzői voltak mindannak, amit az 1945 utáni időszakról Vadkerty Katalin könyvei tárnak fel.”

Duba Gyula író, közíró: „Vadkerty Katalint azelőtt inkább csak olyan szerzőként ismertem, akinek az írásaival szerkesztőként vagy főszerkesztőként akadt dolgom. Ismertem a munkáit, s arról is meg voltam győződve, hogy amivel foglalkozik, azt nagyon alaposan teszi. Nem olyan történész tehát, aki szeret rögtönözni, aki sokat beszél és keveset tud, mert mindig a lényeget keresi. Amikor a trilógiáját sorozatban, egymás után megjelenttette, ezeket a könyveket nemcsak örömmel olvastam, hanem nagyra is értékeltem-értékelem. Ő ugyanis azt a régi tulajdonságát, hogy amit a történész mond, lehetőleg széles körű adatbázissal támassza alá, ezekben a művekben még inkább kiteljesítette. S ez annál is inkább óriási teljesítmény, mert olyan irattárakban és források környékén kellett kutakodnia, ahol eddig a történészeink talán még nem is fordultak elő. Számomra ez egy kicsit olyan, amikor egy történész, aki egész életében sok mindennel foglalkozik, egyszer csak megtalálja a fő témáját, nekifekszik annak, éveket szán rá, minden lehetséges módon feltárja azt, s olyan szerencsésen írja meg, hogy hiteles lesz. Ez az, amit Vadkerty Katalin történészi munkájában a leginkább értékelek: a hitelességet, amihez mindig is ragaszkodott.”

Vajda Barnabás tanár, történész: „Szerintem azt a munkát, amit valamikor a nyolcvanas évek második felében néhány szamizdat kiadvánnyal – például Janics Kálmán Hontalanság évei című munkájával – néhányan elkezdtek, az 1945–48 közti időszakról írott három kötetével Vadkerty Katalin fejezte be a kilencvenes évek végéig. Azt hiszem, arról van szó, hogy a nyolcvanas években búvópatakként működő, kisebbségi öntudatot serkentő történelmi-történeti, kissé szociográfiai munkák a kilencvenes évekre beértek, és Vadkerty Katalin kutatásokra alapozva rendszerezte és adatolta a Csehszlovákiában élő magyarok történetének egy fejezetét. Vadkerty legnagyobb értéke a pontossága és a levéltári kutatásokra alapozottsága. Ez megkérdőjelezhetetlen. Úgy gondolom, emellett meglehetősen jól szintetizálta, azaz interpretálta is az eseményeket.”

Kiss József, a Szlovák Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének munkatársa: „Vadkerty Katalin nevét és történészi elhivatottságát előbb ismertem, mint hogy személyes kapcsolatba kerültünk volna. A hatvanas évek elején szinte a puszta jelenléte a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében perspektívát is ígérő biztatást jelentett a kisebbségi közegből induló és ahhoz kötődő diák, a Komenský Egyetem levéltár szakos hallgatója számára. Később, a Csemadokba kerülve, az úgynevezett konszolidációs henger elszabadulása idején már közösen, másokkal együtt azzal vesződtünk, hogy e szervezet a lehetőségek szűk korlátjai között is nyújtson kapaszkodót a kisebbségi önismeret számára. A szlovák történészberkekben elismerést szerzett Vadkerty Katalin konok méltósággal viselte egyik-másik Csemadok-funkcionárius megjegyzéseit, amelyek agrártörténeti munkáinak szakmai körülhatároltságát vették célba. Azt hiszem, hogy éppen az akkori következetes tényfeltáró aprómunka, statisztikák hosszú sorának elemzései jelentették számára azt a módszertani megalapozottságot, mely a rendszerváltást követően a szlovákiai magyarság háború utáni hányattatásának feldolgozásával hozta meg igazi gyümölcsét. Ez irányú munkáinak egy egységes kötetben történő megjelentetésével a mindmáig szárnyait bontogató szlovákiai magyar történetkutatás szinte berobbant az egyetemes magyar szakmai értéktartományba. Megtisztelő számomra, hogy pár évvel ezelőtt Vadkerty Katalin munkáságának egyik méltatója lehettem. Ezúttal szeretném még kiemelni Vadkerty Katalin emberi magatartását, a kollégák iránti megértést és tapintatot, a mások melletti, nehéz helyzetekben tanúsított kiállást és segítőkészséget.”