Habkönnyű mese két részben

Együtt a Forman családKéparchívumBele is lapoztam jó párszor az őszintének tetsző történetecskékbe, s bár a bulvár világától távolinak éreztem e sajátos memoárt, annyira valahogy mégsem izgatott, hogy az első oldaltól az utolsóig végigolvassam. De valahányszor a kezembe került, a prágai könyvesboltokban mindig adtam pár percet a könyvnek. Tehát nem igaz, hogy hidegen hagyott, csak az a része nem érdekelt, amelyben a hölgy Karel Gott karjaiban olvadozik. Márpedig arról szól a kötet vastagabbik fele. A másikban amerikai kalandjait ecseteli, és csak jóval később vág bele abba a történetbe, amely végül is minden egyes alkalommal kíváncsivá tett, amikor a könyv a kezem ügyébe került. Martina Zbořilová ugyanis addig-addig sündörgött Milos Forman, az Amerikában élő, Oscar-díjas cseh rendező körül, hogy a végén a felesége lett, és ikreket szült neki. Martina Formanová könyvét megírta. Csehországban kilenc hétig vezette a toplistát, most adták ki másodszor, a nemrég megjelent magyar fordítás pedig újabb olvasótábort szerzett az elsőkötetes írónak.

És ez lett a döntő érv számomra, hogy akkor most... teljes egészében... egy szuszra! A könyvet ugyanis V. Detre Zsuzsa fordította. Az a V. Detre Zsuzsa, akit a magyar olvasó Bohumil Hrabal hű és elsőrangú tolmácsolójaként ismer. Kíváncsi voltam: fényes tudásával mennyit tesz hozzá, hová emeli a könyvet, Zbořilová-Formanová könyve mennyivel lesz több, értékesebb azáltal, hogy a legjobb kezekbe került.

Nem feszítem tovább a húrt, máris kimondom: élvezetes olvasmány az Illatos ágyneműk – majdnem azt írtam: fosztogatója (bocsánat!) – hajtogatója. Bár...! A könyv egyik oldalán épp a hölgy mamája mondja valahogy így: „Kislányom, te mindig csak nagy embereket szerethetsz?”

Igen. Ez a „kislány” már csak ilyen. De legalább őszinte. És szellemes. És bátor. Nem bulvár és nem rózsaszín. Friss. Lendületes. Szórakoztató. Megmosolyogtató. Fanyar. Pikáns. Önkritikus. Olykor kimondottan érzéki, máskor megható. Jó olvasni. Úgy ír, hogy közben halljuk, ahogy a történetet meséli. Nyári olvasmány. Nem igényel nagy koncentrációt. Felfaljuk, de nem üli meg a gyomrunkat.

Frankó, belevaló csaj volt a nő. Még brünni gimnazista, amikor egy barátjának köszönhetően megismerkedik Csehország lelőhetetlen csalogányával. Ottani koncertje után egy szolid kis villában bújnak össze először, bár a lány – önmagának és nővérének – tökéletes közönyt fogad az énekes felé. Csakhogy a helyzet másképpen hozza: „Esküszöm, hogy a lelkem legmélyén sem számítottam arra, ami azután történt – írja. – Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a csak fejen át lehúzható pulóver, a sál a nyakamban, csattal összefogva, aminek a zárját sokáig nem sikerült megtalálni, és később nyers erővel sem lehetett letépni, a rendkívüli türelmet vagy kézügyességet igénylő apró gombos blúz, és végül a közönséges meleg alsótrikó, amely fennen hirdeti: viselőmnek esze ágában sincs szexinek lenni. Csakhogy tizennyolc éves voltam, és tekintetemben szenvedélyes tűz lobogott, úgyhogy a pamuttrikó, az ártatlanság jelképe az egyszemélyes ágy alatt végezte.”

Ennyi, így kezdődik egy lángoló szerelmi történet, amely csaknem tíz évig tart, és szép csendben kihuny a végén. Az érettségi után Martina Zbořilová felköltözik Prágába, bekerül egy napilap szerkesztőségébe, az olvasói levelek rovathoz, aztán manöken lesz, majd táncosnő és egy énekes trió tagja, televíziós show-műsorok szereplője, míg egy nap úgy dönt: ismét tanulni fog. Bejut a filmművészeti főiskola dramaturg szakára, Petr Jarchovsky és Igor Chaun csoporttársa lesz, s egy ideig őt is a legjobbak között tartják számon, míg egy nap, a sok mulasztás miatt, mégis kivágják. A manökenkedéstől közben megcsömörlött, énekesi karrierjét a berlini Friedrichstadtpalastban befejezte. S mivel hiába reménykedett abban, hogy Karel Gott felesége lesz, Amerikában kezdte el keresni a boldogulását, ahol névházasságot kötött, miközben Mr. és Mrs. Gazdagéknál takarított. Aztán ismét főiskolás lett, visszaküzdötte magát a prágai dramaturg szakra, s amikor már a diplomamunkáját írta, egy kósza ötlettől vezérelve levelet írt az Oscar-díjas rendezőnek.

„Kedves Forman úr! A filmművészeti főiskola hallgatója vagyok, jelenleg Long Islanden élek, és a diplomamunkámat írom... Nagyon szeretnék önnel találkozni.”

És ebből a találkozásból született az újabb szerelem, amely Forman életét is helyrerázta. Több mint harmincéves távházasságát Věra Křesadlovával hivatalosan is felbontotta, Martina Zbořilovának előbb aszszisztensi állást biztosított maga mellett a Larry Flyntben, aztán annak rendje és módja szerint feleségül vette. A hajtogatás akkor már javában tartott. A rendes kis asszonyka takaros oszlopokba rakta a rendetlen, nagy rendező pólóit és trikóit, szvettereit és pulóvereit, s természetesen a fehérneműit, ezzel érdemelve ki férje elismerő megjegyzését, hogy: „Te is nagy művész vagy, mint Mozart. Hajtogatóművész.” Innen a könyv címe, amely most a magyar könyveladási toplistára is felkerült. Martina Formanová pedig folytatja. Forgatókönyvvel ugyan még nem állt elő, az írásról azonban nem tesz le. Már az új könyvén dolgozik, amelyben három feleség történetét meséli majd el.

Ami pedig Mozartot illeti: lehet, hogy ő nincs is. „Mert amikor jó, akkor Beethoven, amikor rossz, akkor pedig Haydn.” De ezt már nem Martina Formanová könyvében olvastam, hanem Márqueznél, az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet című regényében. Az viszont nem egy habkönnyű mese. Súlyos irodalom.