Gary Barlow megelőzte Robbie-t

ÖSSZEFOGLALÓRobbie Williams tizedik stúdiólemeze, a Swings Both Ways november 18-án, Gary Barlow negyedik stúdióalbuma, a Since I Saw You Last egy héttel később jelent meg. Amióta Robbie visszatért a Take Thatbe, a két énekest nem állítják szembe egymással.

ÖSSZEFOGLALÓ

Robbie Williams tizedik stúdiólemeze, a Swings Both Ways november 18-án, Gary Barlow negyedik stúdióalbuma, a Since I Saw You Last egy héttel később jelent meg. Amióta Robbie visszatért a Take Thatbe, a két énekest nem állítják szembe egymással. Ezt Gary bánhatja, mivel most először sikerült leköröznie társát. Igaz, csak odahaza, az Egyesült Királyságban.

Gary lemeze a brit albumlista második, Robbie-é a 69. helyén található. Persze ahhoz valami plusz kellett, hogy Garyé fél évvel a kiadása után ilyen jól szerepeljen. A BBC One május 5-én vetítette a róla szóló When Corden Met Barlow című dokumentumfilmet, amelyet 3,4 millióan néztek. Ennek hozadékaként a Since I Saw You Last a 38. pozícióját az ezüstérmesre cserélte, a Take That 2005-ös Never Forget – The Ultimate Collection című válogatása pedig a 21. helyre tért vissza, 291. hete tanyázik a rangsorban.

Ha a két korong egy időben jött volna ki, akkor Gary az első héten legyőzi Robbie-t. A Swings Both Ways 108 622 példánnyal a brit lista csúcsára iratkozott fel. A Since I Saw You Last 116 ezer példányban kelt el a megjelenés hetében. Gary ezzel csak a második helyet szerezte meg, a One Direction a harmadik, Midnight Memories című stúdiólemezéből ugyanis 237 338 példányt értékesített, s ezzel az első helyen kezdett.

Aztán Robbie albuma hetekig népszerűbb volt, mint Garyé. Néhány hete azonban Garyéből több fogy, és már az összpéldányszáma is nagyobb: Robbie-éból eddig 626 ezret, Garyéből 655 ezret vásároltak a britek. Európa más országaiban azonban Robbie lemeze sokkal jobban teljesít, mint Garyé. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?