Galopp a Vérmezőn

A darab nem ötvenhatban, hanem néhány évvel korábban játszódik, a kitelepítések és koncepciós perek időszakában. Az író, aki „civilben” Görgey Artúr névre hallgat, és a negyvennyolcas tábornok dédunokája, saját családja kitelepítésének történetét vette alapul a mű megírásához. A főhős Örley Dénes alakjának modellje a szerző édesapja.

A nyolcvanas években a budapesti ősbemutatón a színészgárda és a stáb az utolsó percig aggódva várta az illetékes Aczél elvtárs engedélyét az előadás megtartásához. Csodák csodájára megkapták. Holott a műben gyakran hangzanak el az akkori rendszer számára pikáns vagy csípős mondatok, némi kritikus felhanggal. Ma már ezekre nem reagálunk megdermedve, sem izgatottan suttogva.

A történelmi valóság ábrázolása mellett örök érvényű igazságok is megjelennek a színpadon, a szereplők sorsában. Elsősorban az emberi kiszolgáltatottság az, amire a mai, a szocializmus igájában már nem szenvedő nézők lelke rezonálhat. De egy ki nem mondott szerelem, valamint két ember politikai és társadalmi hátterének és nézeteinek különbözőségeiből adódó feszültség is végigvonul a művön.

Szimbolikus maga a cím is, jelentése többrétegű. A Vérmező a magyar történelem folyamán a levert és megtorolt lázadások baljós végét jelenti, hiszen nyilvános kivégzőhely volt, ismerjük Kazinczy írásaiból. Ám a Vérmező a királyi vár alatt található exkluzív lovaglóhely is, ahová a régi világ magas rangú tisztjei jártak. Ha hozzáadjuk a főszereplő nyugalmazott huszártábornok egyéniségét, múltját, a nyilasok elleni mozgalomban való részvételét, továbbá azt, hogy az új rendszer számára kellemetlen, gyanús osztályidegennek minősül, a cím önmagáért beszél. Önmagáért beszél a díszlet is, mely egy tisztes polgári otthon hangulatába varázsol bennünket. Ebben az otthonban vannak a gyökerek, a múlt, a család, az együvé tartozás vágya. Ezt az otthont számolja fel a kitelepítéssel az embertelen rendszer, mely mindentől megfosztja azt, akinek meg akarja semmisíteni az egzisztenciáját.

Makk Károly Kossuth-díjas rendező számára nagy kaland volt a társulattal dolgozni, és a különböző nézeteket az előadást erősítő elemekké formálni. Néhány nappal a premier előtt azonban csak annyit volt hajlandó elárulni a színpadra állított alkotásról, hogy senkinek nem kell majd szégyenkeznie érte.