Főszerepben Isztambul

Hét évet kellett várni a Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk új regényére: a Furcsaság a fejemben tavaly jelent meg törökül, a magyar fordítás pedig az idei budapesti könyvfesztiválra készült el.

Pamuk egy esszéjében úgy fogalmazott, olvasói mindig azt kérik tőle, írjon minél hosszabb regényeket, és ő maximálisan igyekszik is megfelelni ennek az elvárásnak. A Furcsaság a fejemben több mint 500 oldal, elolvasása után mégis olyan érzésünk van, maradnánk még ebben az időtlennek tűnő világban.

A regény főhőse Mevlut, a bozaárus, aki kisfiúként kerül egy kis faluból Isztambulba, hogy iskolába járjon, és édesapjával joghurtot meg bozát áruljon. A boza kölesből készült, minimális alkoholtartalmú ital, amelynek – amint azt Mevlut hamar megtanulja – bevallott alkoholtartalma attól is függ, mennyire hithű muzulmán a fogyasztója. A hatvanas évek végén érkeznek Isztambulba, sok más földijükhöz hasonlóan ők is gecekondut, egy éjszaka alatt felhúzható házat építenek maguknak Isztambul egyik külvárosi dombján.

Mevlut 1969-től 2012-ig árul joghurtot, fagylaltot, piláfot és bozát Isztambul utcáin. Az aktuális (világ)politikai események gyakran fel is tűnnek a könyvben. Fontosak ezek a támpontok, mert különben az olvasó hajlamos lehet azt hinni, áll az idő. Isztambul az a város, ahol még ma is teljesen szokványos, hogy valaki az emeletről egy kosarat enged le, hogy az utcai árustól vásároljon, és Sisli felhőkarcolóira kell emelnünk a szemünket, hogy tudatosítsuk, ez a 21. század.

A történetet áthatja a tipikus török melankólia, a hüzün. Mevlut járja a várost, furcsaságok vannak a fejében. Nap mint nap érzékeli, hogy Isztambul változik, ahol régen még gond nélkül át tudta tolni a kerekes kocsiját, ott egyszer csak egy négysávos út korlátjai magasodnak, az egykori földszintes gecekondukra a rokonok sorra húzzák fel az újabb emeleteket, megjelenik az új, „higiénikus” joghurt és a palackozott boza. Mevlut azonban ragaszkodik a bozaárusításhoz, bár egyre kevesebben vásárolnak tőle, és egyre többször már csak szánalomból, nosztalgiából.

Amíg Mevlut élettörténetét követjük, kirajzolódik előttünk egy város és egy társadalom képe is. Pamuk korábbi műveiben főként a középosztálybeli és jómódú, „európai módra” élő isztambuliakról írt, most a szegények felé fordul, akik közül néhányan – ügyeskedve persze – jól meggazdagodnak, mások viszont (például Mevlut) nem. Az újabb és újabb vállalkozásokba belevágó, minden hájjal megkent rokon típusa számunkra is ismerős lehet (ilyen rokona a posztszocialista országokban is van szinte mindenkinek), sok dolog azonban ismeretlen a közép-európai olvasónak: a vallás és a hit szerepe egy muzulmán mindennapjaiban, a házassághoz és a szexhez való viszonyuk, a kendőviselés fontossága, a politika hatása a min-dennapokra… Ezekről a témákról rengeteg sztereotípiát fel tudnánk sorolni, de a valóság sokszor nagyon meglepő.

A Furcsaság a fejemben a kognitív disszonancia regénye is. Az alapsztori ugyanis az, hogy Mevlut egy esküvőn meglát egy lányt és beleszeret. Úgy tudja, a lányt Rayihának hívják, ír is hozzá rengeteg szerelmes levelet, s végül meg is szökteti. Csak a szöktetés közben döbben rá, nem ezt a lányt látta, valójában Rayiha húga, Samiha tetszett meg neki. Mevlut mégsem visszakozik, elveszi Rayihát, és meggyőzi magát, hogy jobb ez így. S nem ő az egyetlen szereplő a könyvben, aki azzal áltatja magát, elégedett az életével, tulajdonképpen rendben van minden. Rendben van, ha a férjem nem is belém szeretett bele, rendben van, ha az uram nem enged el a kerület határain túlra, rendben van, ha a fiam vadházasságban él egy fedetlen fejű nővel, rendben van, hogy évek óta nem beszélek egy baráttal, mert mások a politikai nézetei…

Minden szereplő gondolatait megismerjük, mert Pamuk narrációja mellett gyakran kap szót Mevlut, sőt, a mellékszereplők is, akik minduntalan belekotyognak a cselekménybe, hozzátéve a történethez a saját szempontjaikat.

Kelet és Nyugat, múlt és jelen határán áll Isztambul és tulajdonképpen Mevlut, a bozaárus is. Nem csoda, hogy tele van a feje furcsasággal. Pamuk azonban szeretettel és törődéssel meséli el a történetét, és nem kegyetlen a hősével. A furcsaságokból jó dolgok is kisülhetnek, még ha a veszteségek elkerülhetetlenek is.