Fontos a jó ötlet, a menedzselés

Szakmai napon találkoztak a közelmúltban a Nyitrai kerület magyar könyvtárosai Komáromban, a Duna Menti Könyvtár szervezésében. Bár a könyvtárak Szlovákia-szerte anyagi gondokkal küzdenek, sok helyen még a működtetésükre sincs elég pénz, a Duna Menti Könyvtár Zsok Gizella igazgató vezetésével az utóbbi időben jó néhány olyan rendezvényt szervezett, amelynek célja a könyvtárosok továbbképzése volt.

Zsok GizellaMilan Drozd felvételeA könyvtári hálózat transzformációja elkerülhetetlen, a szűkös anyagi források miatt azonban erre csak fokozatosan, lépésről lépésre kerülhet sor. Zsok Gizellával a könyvtárosok találkozójának tapasztalatairól, valamint a három éve alakult Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének munkájáról, terveiről beszélgettünk.

Mi volt a találkozó programja?

Elsősorban dr. Fodor Péternek, a budapesti Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójának szakmai előadását emelném ki. Azért hívtuk meg, mert a Szabó Ervin Könyvtár az egyik legnagyobb könyvtár Magyarországon, és nagyon jól működik náluk a könyvtári tevékenység menedzselése, tehát a főigazgató úr sok hasznos tapasztalatot adhatott át a szakembereinknek.

Mi volt az előadás fő hozadéka a hazai könyvtárosok számára?

A fő tanulság az, hogy fontos a jó ötlet, a menedzselés, hogy megpróbáljuk egy kicsit „eladni magunkat”. Mert nálunk a kis falvaktól kezdve a nagyvárosig a könyvtárosok mindenhol hangyamunkát végeznek, de keveset hallatnak magukról. Szó volt az állomány kezeléséről. A magyarországi gyakorlat azt mutatja, nem kell minden könyvtárban minden kiadványnak meglennie, mert van egy országos dokumentumellátó rendszerük, és a teljes irodalmuk megtalálható az interneten.

Mennyire alkalmazhatók nálunk a magyarországi tapasztalatok?

Azt most inkább ne is feszegessük, hogy nálunk a fenntartásra sem kapja meg minden könyvtár a teljes összeget, vegyük csupán a szakmai oldalt: nincs pénz az állománygyarapításra.

Akkor miből vásárolnak új könyveket?

Pályázunk, pénzért könyörgünk meg az olvasókhoz fordulunk, hogy adják be a saját könyveiket, amelyek nekik már nem kellenek. Egyetlen lehetőség van állománygyarapításra: a kulturális minisztérium minden évben kiír ilyen célra egy pályázatot, de az az összeg is alacsony és sok felé oszlik. A könyvtárak megpróbálják legalább a folyóiratokat biztosítani. Az állománygyarapításra hiányzó pénzforrás 6–7 éves gond, vagyis 6–7 év fontos irodalma kiesett, és a helyzet csak rosszabb lesz.

ĺgy persze nehéz megfelelő szolgáltatásokat nyújtani az olvasóknak.

Ezért is lenne jó a Magyarországon bevált módszerek egy részét nálunk is alkalmazni. Az ottani országos dokumentumellátó mintájára itt is létre lehetne hozni központokat, amelyek támogatást kapnak, hogy több példányban vegyenek meg bizonyos kiadványokat, ebből egy maradna a báziskönyvtárnál, a többit pedig lehetne köröztetni. Egy ilyen központ kialakítása persze hosszú folyamat, de ilyen pénzínséges időkben megoldást jelenthetne.

Mennyire fogja össze a szakmabelieket a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete?

A könyvtáros társadalom sajnos elég elkeseredett a helyzete miatt, ezért még nem igazán tudtuk „összerázni” a társaságot. Az egyesületnek van már vezetősége, és dr. Halász Péterrel, a kassai városi gyermekkönyvtár vezetőjével megegyezve most már elindítottuk a tagtoborzást is. Remélem, kicsit föléledünk, mert csak összefogva érhetünk el eredményt akár az állománygyarapítás, akár az elektronizáció kérdésében, amely a másik fontos megoldandó probléma. Őszre szeretnénk összehívni egy egyesületi gyűlést, amelyen elfogadnánk az alapszabályzatot és további részleteket is megbeszélnénk.

Pár hónapja a Duna Menti Könyvtár az EU-támogatások megpályázásának módjáról is tartott tanfolyamot a könyvtárosoknak. Ez lehetne az ínséges helyzetben lévő könyvtárak számára az egyik megoldás?

Ha kidolgoznánk egy fejlesztési koncepciót, stratégiát, akkor látok rá esélyt. De ahhoz, hogy egy nagyobb EU-pályázatban sikeresek legyünk, össze kell fognunk. És még ha a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete nevében adnánk is be egy nagyobb pályázatot, amellyel sikeresek lennénk, az sem csupán a szlovákiai magyar kultúrát gazdagítaná, hiszen a könyvtárak nagyrészt vegyes lakosságú területeken működnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?