Foglalkozni az amatőrökkel

Néhány gondolat erejéig visszatérnék a hétvégén lezajlott színjátszó-fesztiválra, és rögtön egy szómagyarázattal kezdem. Az „ellenzsűri” megnevezés enyhén szólva nem aratott sikert Szepsiben és Buzitán, bár mentségemre legyen mondva, a szót nem én alkottam, egy szervezőtől hallottam. A „Rendezők Klubja” már szerencsésebb név, kidomborítja a dolog lényegét, hogy tudniillik a csoportvezetők és rendezők a fesztivál üresjárataiban összejönnek, és szakemberek vezetésével elemzik, amit elemezni kell, felkészülnek a zsűri támadásaira, megvitatnak miérteket és hogyanokat. Ilyesmi még nem volt, szerintem ez a falusi színjátszók Egressy Béniről elnevezett országos fesztivál idei legforradalmibb újítása. Bizony volt miről eszmét cserélni ezeken a tizenöt-húsz perces találkozókon, most megpróbálom összefoglalni észrevételeimet. Első megfigyelés: Kiss Péntek József nem csak komoly színházi szakember, hanem nagyszerű pedagógus is, aki a gyenge produkciókban is megtalálja a dicsérendő momentumokat, ha mást nem, hát a fantáziadús jelmezeket illeti elismeréssel. Második megfigyelés: az amatőr csoportok vezetői – tisztelet a három kivételnek – nem tudnak érvelni egy-egy darabválasztás, díszlet vagy dramaturgiai ötlet mellett, nincs vitakultúrájuk, verbális eszközeik saját igazuk bizonygatására, és persze nincsenek hozzászokva a produkciójukat övező nagy figyelemhez. Három: az amatőr rendezőkkel foglalkozni kell, mert puszta lelkesedésből még nem születik érték, a kereskedelmi tévék pedig könnyen tévútra terelhetik az embert. ĺzlésküszöbünk szinte észrevétlenül süllyed, sokak szerint megállíthatatlanul. Tanfolyamok kellenének. Darabelemzésekkel, helyzetgyakorlatokkal, dramaturgiai tudnivalókkal. És nem csak Nyugat-Szlovákiában. Kiss Péntek József azt állítja, lesznek is, mert nagy szükség van rájuk. Szaván fogom, most már itt van az ígéret nyomtatásban, fehéren-feketén. Akkora reklámot fogok csinálni neki, hogy csak úgy zeng...