Film készül Lenz nemrég előkerült regényéből

Hamburg.

Hamburg. Megfilmesítik Siegfried Lenz posztumusz megjelent kötetét, a Der Überläufer (A katona-szökevény) című regényt.

Stefan Raiser és a müncheni Dreamtool Entertainment produkciós cég szerezte meg a bestseller megfilmesítési jogait, a munkálatok 2018-ban kezdődnek – közölte a Hoffmann und Campe kiadó. „Örömmel fogadom Siegfried Lenz családja és a Lenz Alapítvány nagy bizalmát. Grandiózus regénye mélyen megérintett. Megfilmesítésével nemzetközi jelentőségű filmet készíthetünk, amely egyben a háború befejezésének 75. évfordulójához is hozzátesz” – mondta Raiser.

A háború utáni német irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának tartott Siegfried Lenz hagyatékában nemrég felfedezett, a háború értelmetlenségéről és egy dezertáló katonáról szóló regényt a szerző még 1951-ben írta, a Hoffmann und Campe kiadó azonban ekkor nem akarta kiadni. „Nagyon veszélyesnek tartom jelen körülmények között megjelentetni a regényt. Szellemiségét illetően valószínűleg elég alaposan átvizsgálnák” – olvasható a kiadó Lenzet visszautasító 1952-es levelében. Az író ezután megtartotta a kéziratot és 2014-ben bekövetkezett haláláig elzárva tartotta. A regényt 2015-ben személyes dokumentumai között fedezték fel. A könyv idén márciusban jelent meg, és heteken át az első helyet foglalta el a Der Spiegel bestsellerlistáján.

Az 1926-ban született Lenz a náci időkben nőtt fel, és a Lengyelországgal való megbékélés érdekében politikai szerepet is vállalt: 1970-ben Günter Grass-szal együtt elkísérte Willy Brandt szövetségi kancellárt a lengyelekkel kötött szerződés aláírására. Izrael mellett is kiállt, amikor Szaddám Huszein iraki diktátor rakétákkal fenyegette a zsidó államot.

Lenz legfontosabb munkájaként tartják számon az 1968-ban megjelent, számos nyelvre lefordított, megfilmesített Németóra című regényt, amely az apák nemzedékének a nácizmus éveiben tanúsított magatartását boncolgatja. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?