Fejfájás elleni hangverseny

A zenének bizonyos esetekben gyógyító hatása lehet, és „ha sok ember képes fokozni ezt a hatást, ha különböző színű, jellegű emberi hangokból képesek harmóniát, vagy akár a harmóniát előkészítő, feszültséget keltő diszharmóniát gerjeszteni, szinte a Teremtő műve folytatódik” – írja Csáky Pál fővédnök a 30 éves Csermely kórusnak szánt születésnapi köszöntőben, amely az ízléses műsorfüzetben kapott helyet. Ezzel egyet lehet érteni, mint ahogy azzal is, hogy „Száguldó világunkban gyakran képesek vagyunk elmenni a csodák mellett. A huszonegyedik század emberének is sokkal inkább zenére, mint pszichiáterre van szüksége.”

És mivel mindenki önmagából indul ki, el kell árulnom, hogy enyhe fejfájással és jókora szombat délutáni rosszkedvvel érkeztem a kassai Művészetek Házába. Afféle kötelezően abszolválandó programnak tekintettem a koncertet, előre láttam az unatkozó protokoll-közönséget és az órájukat nézegető hozzátartozókat. Ráadásul rögtön az elején kaptam egy letolást a szervezőktől, hogy tudniillik félreértettem valamit a beharangozó sajtótájékoztatón: nem is a helyi Csemadokra haragszik a kórus, hanem az országosra, ami nagy különbség, haladéktalanul igazítsam helyre a dolgot. (Nos, íme.)

Harminc-egynéhány ember egy színpadon impozáns látvány és kellemes akusztikus élmény, gyakran még akkor is, ha egyszerű falusi dalárdáról van szó. A Csermely kórus viszont nagy név a szakmában, komoly eredmények vannak mögöttük, és még ha manapság lasszóval kell is toborozni az új tagokat, töretlenül próbálnak-fellépnek-próbálnak-fellépnek, repertoárjuk folyamatosan bővül és színesedik. Szombat este például megismertették velem Juan del Encina 16. századi spanyol szerző nevét, valamint meggyőztek arról, hogy néger spirituálét elő lehet adni „klasszikus” kórusműként. A Csermely kórus nyolc nyelven énekelt, és nemcsak ők, hanem a vendég Csengettyű gyermekkórus tagjai is megtanultak egy dalt finnül erre az estére. A finn vendégkórus viszonzásul rázendített az „Érik a szőlő, hajlik a vessző” című örökzöldre, sőt eldaloltak egy Kodály-művet is. A közönség pedig minderre spontánul és lelkesen reagált, unatkozásnak nyoma sem volt, köszönhető ez annak a frappáns megoldásnak is, hogy nem volt konferanszié, ettől pergőbbé, egységesebbé vált a koncert. A messzi Loimaanból érkezett nyelvrokonok karnagya egyébként magyar, de ezen már meg sem lepődtem, elvégre a Nokia csúcsmenedzsmentjében is találni magyarokat, miért pont egy finn férfikórusban ne lenne belőlünk?! Bónusz-gyönyörként megkaptuk még a Mindszenty bíboros nevét viselő miskolci kórust, akiktől a Kodály-féle Norvég lányok örökké a fülemben marad. Fejfájásom a jól szerkesztett koncert közepére nyomtalanul elmúlt, úgyhogy Aspirin helyett ezentúl Csermely-cédét teszek majd a lejátszóba.