Évadzáró a Jókai Színházban

Négy nagyszínpadi bemuta-tót tartott a 2017/18-as évadban a Komáromi Jókai Színház, amelynek tegnapi évadzáró társulati ülésén Tóth Tibor igazgató úgy fogalma-zott: igyekeztek kiegyenlített repertoárral jelentkezni, de inkább a művészszínházi irányba billent a mérleg.Komárom.

Négy nagyszínpadi bemuta-tót tartott a 2017/18-as évadban a Komáromi Jókai Színház, amelynek tegnapi évadzáró társulati ülésén Tóth Tibor igazgató úgy fogalma-zott: igyekeztek kiegyenlített repertoárral jelentkezni, de inkább a művészszínházi irányba billent a mérleg.

Komárom. „Nem minden színház engedheti meg magának, hogy egyazon évadban műsorra tűzze A félkegyelműt és a Bánk bánt” – mondta a direktor. Ez utóbbi előadással emlékezett meg egyébként a színház a jogelődje, a MATESZ megalakulásának 65. évfordulójáról.

Tóth Tibor és Dobai Tibor gazdasági igazgató több statisztikai adattal is szolgált. Ami az egyik legfontosabb, hogy az utóbbi években fokozatosan növekszik az előadások száma, a kiutazásokat is figyelembe véve az elmúlt évadban 160 előadásuk volt a (2016/17-ben 142, 2015/16-ban 136), a nézőszám pedig megközelítette az 54 ezret. Dobai Tibor szavai szerint 2015 óta mintegy 25 százalékkal emelkedett a béralap, de a működési költségekre szánt összes sajnos még mindig stagnál.

Az évadzárón hagyományosan kiosztották a legtöbb előadásban szereplő színésznek járó Színészrobot díjat, amelyet ezúttal Bernáth Tamás (143 előadás) és Holocsy Krisztina (106 előadás) vehetett át; az összes színházi dolgozó közül kiválasztott Robotoló Kiss Mónika kellékes lett. Üde színfoltja volt az évadzárónak a nyugdíjba vonuló Németh István rövid búcsúbeszéde, aki megköszönte, hogy 30 évvel ezelőtt szint az utcáról befogadta őt a színház.

A Ferenczy Anna-díjat – amelyet a társulat tagjainak szavazatai alapján ítélnek oda az adott évadban legjobb alakítást nyújtó színésznek – Szabó Viktor vehette át, aki 2016-ban már megkapta ezt az elismerést. „Nagyon bőséges évadot tudhatok magam mögött, abból a szempontból is, hogy Dosztojevszkij hősén, Miskin hercegen keresztül el tudtam játszani a jézusi tisztaságot, míg a Bánk bánban Biberachot, a velejéig gonosz embert, aki saját maga alatt gyújtja be a puskaporos hordót. Tehát tulajdonképpen a két szélsőséget – nyilatkozta lapunknak Szabó Viktor. – Ezt a díjat a kollégáknak tudom be, hiszen jó kollégák nélkül nehéz bármit is csinálni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?