Elment Bud Spencer

Meghalt a mindenki által Bud Spencerként ismert olasz színész, Carlo Pedersoli. Ezúttal tényleg. Mennyire igaz, hogy akinek a halálhírét keltik, sokáig él! A pofon-császár, gyermekkorunk legnagyobb hőse 86 évesen hunyt el, fia szerint utolsó szava a „köszönöm” volt.

Mintha Rejtő Jenő találta volna ki őt, társával, Mario Girottival, azaz Terence Hillel együtt. Logikusan egymásból következő, mégis abszurd helyzetek, elképesztő tempójú bunyók, zseniálisan idióta karakterek, egzotikus helyszínek. Ehhez persze komoly képességek szükségeltettek, és most nem elsősorban a színészi tehetségre gondolok. Az egykori olasz úszóbajnok és vízipólós negyven éves volt, amikor felfedezte a filmipar.

Sportolóból filmsztár

Magyarul is megjelent életrajzi könyvében (Különben dühbe jövök) azt írja, épp kerestek egy nagy darab, szakállas férfit, aki tud lovagolni és tűrhetően beszél angolul. Mivel egymillió líra volt a gázsi, jelentkezett. Kicsit talán lendített a castingon, hogy feleségének az édesapja a filmiparban dolgozott, de ez most mellékes, mert ha nem vászonra született volna, nem szerepeltetik 77 filmben. Ráadásul úgy, hogy az utolsót több mint húsz évvel ezelőtt forgatta.

Több interjúban elmondta, hogy sportkarrierjére sokkal büszkébb, mint filmszerepeire, hiszen 200 méteres mellúszásban olasz bajnok volt, az 1952-es helsinki és az 1956-os melbourne-i olimpián az elődöntőig jutott el 100 méteres gyorsúszásban.

1967-ben vette fel a Bud Spencer nevet (kedvenc színésze, Spencer Tracy, és kedvenc söre, a Budweiser tiszteletére), abban az évben ismerkedett meg Terence Hillel, akivel 17 közös filmet készített. A leghíresebb olasz színészek egyike lett, 2010-ben megkapta az olasz Oscarnak megfelelő David di Donatello életműdíjat.

De mi volt a titka?

Nagy melák alkata ellenére rendkívül jó mozgású akciószínész volt, sosem használt dublőrt. Bár filmjeinek lényege nem a történet volt, hanem maga a bunyó, sosem folyt vér a jelenetekben, vagyis a nagypapák együtt nézhették unokáikkal ezeket a rendkívül profi módon megkoreografált, szinte már mozgásszínház jellegű csihipuhikat, amelyeket legtöbbször ugyanazzal az összeszokott kaszkadőrcsapattal vett fel. Senki sem halt meg a vásznon, még az asztallaptörős, zuhanásokkal tarkított jelenetek szenvedő alanyai is saját lábukon sántikálva iszkoltak el, vagy éppen maguknak húztak be egyet, amikor látták, hogy nincs esélyük.

A főhős pedig eközben még poénkodni sem felejtett el. A felnőttek a beszólásokon nevették halálra magukat, a gyerekek a verekedés hanghatásain. Bud Spencer cowboyként, kamionsofőrként és Piedoneként is mindig a gyengéken segített, akiket az erősek el akartak nyomni. Vagyis az igazság bajnoka volt. Azt sugallta, hogy nem kell különlegesnek lenni ahhoz, hogy az ember elérje, amit akar.

Nálunk a legnépszerűbb

Míg az arab országokban főleg azért tűzték műsorra filmjeit, mert nem voltak bennük szexjelenetek, a szocialista országok megmondóemberei azért favorizálták munkásságát, mert ezekben a filmekben a rossz fiúk gyakran oligarchák voltak, akiket alaposan helyben hagyni dicséretes dolog volt. De legalábbis jelenlétük semmilyen veszélyt nem jelentett a szocialista kultúrára. Állítólag Olaszország és Németország mellett (Terence Hill sokáig élt Németországban) Magyarországon volt/van a leglelkesebb, legnagyobb rajongótábora a két bunyósnak, akik tudatosan „hajaztak” a Stan és Pan duóra, bár szólóban is forgattak sikeres filmeket. A tévé előtt felnövő nemzedékek, ha akarták, sem tudták volna elkerülni Bud Spencer és Terence Hill alkotásait, a Port.hu szerint például még manapság is két héten belül 20 filmjüket/sorozatukat vetítik a magyar csatornák. Az én gyerekkoromban pedig csak két csatorna volt.

Út a halhatatlanság felé

Európa-szerte több zenekar él abból, hogy kizárólag Spencer/Hill- filmek dalait játssza – a de Angelis testvérpár legnagyobb örömére, akik nyilván részesültek a jogdíjakból. Az internet előretörésével megjelentek az online fanklubok, ma már pontosan tudni lehet, hány rajongója van Bud Spencernek, és a nála tíz évvel fiatalabb Terence Hillnek. Hogy csak a földrajzilag hozzánk legközelebbi rendezvényt említsük: Zánkán már tizedik éve rendez fesztivált a „kemény mag”, az eleinte 40-50 fős táborban tavaly már majdnem ezren voltak. A filmek történetéhez kapcsolódó vetélkedők (sör-virsli verseny, banánevő verseny, póker) mellett hangfelismerő játék is várja a rajongókat. Tíz másodperces bejátszásokból kell kitalálni, melyik film melyik jelenetéből származik.

És persze itt a Rejtő-párhuzam, amelyet nem lehet nem észrevenni, és amely miatt a mi szívünknek különösen kedves ez a kemény öklű nagy mackó. Teljesen érthető és logikus lépés volt állandó magyar hangjától, Bujtor Istvántól, hogy hasonló felépítésű kollégája népszerűségét meglovagolva elkészítette az Ötvös Csöpi-filmeket.

Száz szónak is egy a vége: Carlo Pedersoli meghalt ugyan, Bud Spencer azonban elpusztíthatatlan. Remélhetőleg unokáink is őt választják majd, ha önfeledten szórakozni akarnak, nem pedig a videojátékok reklámozására szolgáló, színes-szagos, dühös madaras akciórajzfilmeket.