Egy szál gitárral a színpadon

Illusztris vendége lesz február 18-án 18 órától a Deja vu klubestnek. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének köszönhetően a közönség Gerendás Péterrel, az Emerton- és Liszt Ferenc-díjas énekes-gitáros zeneszerzővel találkozhat.

Egy szál gitárral érkezik Pozsonyba, de temperamentumos előadásmódjával bizonyára így is lázba hozza a Hlava XXII étterembe látogatókat.

Mikor járt utoljára Szlovákiában?

Ha jól emlékszem, két éve Nádszegen volt egy fellépésem, de bevallom, az utóbbi pár évben elég ritkán koncertezek errefelé. Régebben többször jártam Szlovákiában, mind a Locomotív GT-vel, mind Zoránnal. Turistaként viszont nemrég Brünnben jártam, és útközben természetesen Pozsonyban is megálltam.

Ezúttal egyedül érkezik. Ez egy zenész számára mindig nagyobb kihívást jelent. Nem fog hiányozni a zenekar?

Mindkét fajta fellépés más hangulatot jelent. Én mindkettőt szeretem. Ha egyedül vagyok a színpadon, csak magamra számíthatok, ez is egyfajta motiváció. De a „zenekarosdit” is nagyon élvezem. Egy jó zenészekből álló társaság nagyon inspiráló tud lenni. Szeretek zenei „labdákat” feladni a többieknek, aztán várom, mi sül ki belőle.

Pozsonyban mit várhat a közönség?

Még nem tudom. Általában csak az utolsó pillanatban döntöm el, mi kerül terítékre. Hagyom magam befolyásolni a pillanatnyi hangulatommal, a közönség reakcióival. Természetesen nagy körvonalakban már tudom, mit fogok játszani. Eddig hét lemezem jelent meg, ebből mazsolázgatok majd. Leginkább saját szerzeményeimmel szeretném megfogni a közönséget.

Mik a tervei, mire készül a közeljövőben?

Három lemeztervem is elkészült, most ezek magvalósításán munkálkodom. Két teljesen saját, szerzői album, a harmadikon egy-két átvett dal is megjelenik majd. Főleg a lírai oldalamat szeretném közönség elé tárni.

Egy muzsikus, aki a nap nagy részét zeneszerzéssel vagy koncertezéssel tölti, otthon milyen zenét hallgat?

Csendet. Csak ritkán fordul elő, hogy otthon is szól a rádió. Ezeket a pillanatokat pihenésre próbálom kihasználni. Zenét inkább autóvezetés közben hallgatok, ekkor is főként a minőségi muzsikát sugárzó rádiókra hangolok. Vagy kedvenceim, a Beatles és Sting cédéit engedem. Ezek mindig pozitív energiával töltenek fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?