Egy imagúnár és néhány király

Komárom. Az 55. Jókai Napok első két napján Csehov, Moliere és Weöres Sándor tette tiszteletét az amatőr színjátszók országos fesztiválján.

Komárom. Az 55. Jókai Napok első két napján Csehov, Moliere és Weöres Sándor tette tiszteletét az amatőr színjátszók országos fesztiválján. Anton Pavlovics félig érkezett meg Kassáról, utóbbi két szerző viszont vendégeket is hozott magával a két komáromi diákszínjátszó csoport előadásában.

A 16 év szünet után új tagokkal újjáalakult kassai Pinceszínház a Leánykérés című háromszereplős Csehov-egyfelvonásost választotta újkori komáromi debütjéül, Havasi Péter rendezésében: a szívbajos Lomov szeretné megkérni a szomszéd kisbirtokos, Csubakov lányát, Natalia Sztyepanovnát, de a szándék első és második nekifutásra is félresiklik, miután a két nyakas és indulatos fiatal előbb egy zsebkendőnyi terület tulajdonviszonya, majd a vadászkutyák összehasonlítása apropóján feszül egymásnak, illetve igyekszik a másik fölé kerekedni. Benyomásunk szerint a kassaiak a próbafolyamat felénél tartottak bemutatót. Megtalálták a darabot, amelyben a szerepek nagyjából megfeleltek volna a három színész (Vasík János László, Horňák Lili és az apát alakító Novella László) karakterének, de odáig már nem jutottak el, hogy ténylegesen élettel, személyiséggel töltsék meg az alakokat, arról nem is beszélve, hogy a primer történéseken túl nagyrészt az egymás közötti viszonyaik is tisztázatlanok maradtak. Egy sor lehetőséget teremtő kelléket vonultattak fel a színpadon, de ezek általában kihasználatlanul érték meg a bohózat végét; nagyjából kitalálták és beállították a jeleneteket, de a játék stílusa és dinamikája is ingadozó maradt a Jókai Napok nyitóestjén.

Tegnap két komáromi diákcsapat lépett színpadra a fesztiválon. A VISZTA, vagyis a Vidám Iparisták Színjátszó Társulata Moliere Tartuffe-jét mutatta be, Parti Nagy Lajos átiratában – és ez a választás, vagyis PNL kortárs szövege, nem mellesleg zseniális nyelvi leleményű trágárságai eleve közelebb hozták a klasszikus művet a középiskolás játszókhoz és a közönséghez. Kiss Péntek József rendezésében dramaturgiailag érvényes, hiteles, olvasható előadás született – ezt a zsűri is megerősítette a szakmai értékelés során –, amely formailag úgyszintén érdekes és színes képet mutatott a kimerevített állóképekkel, zenei klipszerű betétekkel. Izgalmas volt, ahogy a szerepek a játszók egyéni vonásaihoz idomultak, az pedig Nagy Ákos egészen más ligába tatozó játékának volt köszönhető, hogy az „imagúnár” képmutató áhítatoskodását fenntartások nélkül benyaló Orgon bőrébe bújva végső soron nem a karakter ostobaságát mutatta meg, hanem a valami jobban, tisztában, emelkedettben hinni akaró ember esendőségét.

Eleddig a legnépesebb társulattal a GIMISz diákszínpad mutatkozott be a Jókai Napokon – előadásuk vitathatatlanul legnagyobb fegyverténye az volt, ahogy pontosan, fegyelmezetten, az egyéni képességeket szem előtt tartva, ezzel együtt kiegyensúlyozva helyzetbe hozta a szereplőket. Nagyon szimpatikus az a vállalás is, hogy Bajkai Csengel Mónika és csapata az Ecce homóban című játékban – amelyet Weöres Sándor (gyerek)verseiből és három drámarészletből (a Szentivánéji álom, a Barrabás és Az ember tragédiája hellyel-közzel egy-egy jelenetéből) állítottak össze – a szövegközpontú színházi hagyományunk ellenében a fizikai összetevőket, a testet, a mozgást, a hangot, a fényt igyekezett felerősíteni. Részleteiben erős produkció született, hiányérzetünk ott támadt, hogy összesítve is inkább drámapedagógiai gyakorlatok, etűdök, helyzetjátékok sorozata maradt, amely ugyan felkínált egyfajta logikai láncot, ám azt mégsem teljesítette ki.

Ma az 55. Jókai Napok versenyében három csoportot láthatunk: a diákszínjátszókat a kassai KGSzT Diákszínpad és a füleki Apropó Kisszínpad képviseli, a felnőttek közül pedig a Nánai Színjátszó Csoport lép színpadra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?