Bolygó hollandok Pozsonyban

Szinte hihetetlennek tűnik, hogy a százötven festményt és több mint kétszáz grafikát felvonultató rendezvény alig szorult külföldi kisegítésre. A bemutatott művek zöme – számos közülük magyar főúri családok egykori magángyűjteményéből származik – a Szlovák Nemzeti Galéria, a Pozsonyi Városi Galéria és néhány hazai kastélymúzeum tulajdona. Ezenkívül Hollandiából, Belgiumból és Csehországból érkeztek alkotások. Rembrandtnak vagy másfél tucat rézkarca látható, köztük olyan csodálatos remekek, mint a Lázár feltámasztása, a Krisztus Emmauszban és a Faust. Festmény egy sincs tőle, de van egy-két korabeli másolat és a Krisztus Pilátus előtt című rézkarca alapján készült két nagy méretű olajfestmény, két különböző festőtől, gyengébb és jobb kivitelben. Id. Pieter Brueghel a Kroměřížból kölcsönzött, vérbő Verekedő parasztokkal, Van Dyck I. Károly angol királyt és feleségét ábrázoló pompás kettős portréjával van jelen, ez Olomoucból jött, valaha az ottani érseki képtár féltve őrzött kincse volt. Hozzájuk mérhető nagy mestertől eredeti festmény nem szerepel a kiállításon, Rubens művei csak korabeli (néha bizony gyenge) másolatokban láthatók, Frans Halstól nincs semmi, de nincs értelme tovább sorolni, ki hiányzik. Mert az, ami van, szédítően színes képet ad a németalföldi festészet aranykoráról, pontosabban annak hétköznapjairól, hisz azokból mindig több van, mint piros betűs ünnepből: a két évszázadig tartó aranykorban sem csak nagy mesterek tevékenykedtek és árasztották el a piacot munkáikkal, hanem kismesterek, sőt iparosok is. Zömével azt láthatjuk, ami a módosabb holland polgár házának helyiségeit díszítette, és ami a későbbi korok gyűjtői számára megfizethető volt. Ugyanakkor láthatjuk azt is, ami elnyerte őfelsége II. Rudolf császár tetszését, így lesz teljes a kép. Rudolfnak ugyan inkább bizarr, mint választékos ízlése volt, de Aegidius Sadeler esetében jól választott, hisz személyében kora legkiválóbb rézmetszőjét fogadta prágai udvarába. Bibliai, mitológiai és allegorikus kompozíciók mellett kitűnő portrékat is készített, többek között Thurzó Györgyét. Ez nem szerepel a kiállításon, látható viszont Carl Bonaventura de Longueval de Buquoy gróf arcmása, aki a harmincéves háborúban a császári hadak kiváló vezére volt, és többször is szembe került Bethlen Gáborral. Visszafoglalta tőle a pozsonyi várat, később Bethlen embereinek kezétől halt meg Érsekújvár alatt. A 16. és 17. század egész Európát hadba állító, rendkívül mozgalmas történelmének egy-egy mozzanata is megjelenik a vásznakon, olykor olyan is, ami bennünket, magyarokat közvetlenül érint, mint például az eszéki csata, amelyről Jean Baptist van der Meiren festett nagy méretű tablót.

Nem csoda, hogy abban a korban, amikor Németalföld hosszú évtizedekre hadszíntérré változott, a tábori jelenetek, csataképek külön műfajjá váltak, itt is látható belőlük néhány, mint például Sebastiaen Vrancx érdekes kompozíciója, a Támadás előtt. A németalföldiek által olyannyira kedvelt csendéletekből nincs sok (mondhatni, szerencsére, mert nagyobb mennyiségben ugyancsak el tudják fásítani a szemlélőt), de ami van, azt érdemes megnézni, hogy kiderüljön, egy döglött nyúlnak is van poézise, ha másmilyen nem, az elmúlásé. Hasán a fehéren világító szőrzet a bravúros ecsetkezelés magasiskolája, nincs szükség tapintásra, a finom, lágy puhaság érzetét a szem továbbítja. (Alkotója, ifj. Jan Weenix az apjától tanult, az pedig attól a tüneményesen rajzoló Abraham Bloemaerttól, akinek fia, Hendrik festette a kiállítás plakátján szereplő pásztorfiút. Ez kissé bonyolultan hangzik, de ugyanilyen bonyolultan szövevényesek a holland és flamand művészdinasztiák is.) A hollandok életét sorsszerűen befolyásoló tenger ábrázolása is kitermelte a maga zsánerét, ebből is kapunk ízelítőt. Az önálló tájkép németalföldi „találmány”, ott lelt először jeles művelőkre. A kiállításon számos szép példáját láthatjuk, a legkiválóbb holland tájképfestő dinasztia is képviselve van Jacob Salomon van Ruysdael Halászok a tengeröbölben című képével. A kocsmajelenetek hoszszú sorában a műfaj egyik legnépszerűbb mestere, ifj. David Teniers csak a képeiről készült korabeli kópiákkal, utánzatokkal van jelen. Egészen más műfajt képvisel egyetlen eredeti műve, a bensőséges áhítatot sugárzó Szent Jeromos. Az ostravai képtárból kölcsönzött kis méretű festmény varázsának egyik titka a mesteri fényhatás. Vagy fél tucat rézkarcon láthatjuk a zsánerképek másik nagy mestere, Adriaen Ostade falusi típusait és jeleneteit. Festményeiről, például a kitűnő Cimbalmosról másolat alapján alkothatunk fogalmat.

A felfedezések és meglepetések kiállítása ez, ez teszi élményszerűvé. Az élményhez nem kellenek nagy nevek. Lehet, hogy a sokkal híresebb Jan van Goyennél vagy Valckenboarchnál nem csap meg az az érzés, ami Claes Cornelisz Moyaertnál: Muzsikáló pásztorának fantasztikus hangulata van, olyan, mintha egy őszi tájban szívbe markoló, édes-bús dallamot hallana az ember. Nem lehet egykönnyen elszakadni a rendkívül szuggesztív Izsák feláldozásától sem: feltételezett alkotója, Pieter Gebber szokatlan perspektívában festette meg az átlósan fekvő Izsákot, és meztelen felsőtestű, Liszt-frizurás Ábrahámja olyan, mint egy agg indián törzsfőnök. A sok komolykodó mitológiai jelenet után üdítően hat Nicolas Verkolje festménye, a Gügész Kandaulész király hálószobájában – természetesség és rokokós báj elegye tenyérnyi felületen, kissé ki is lóg a sorból, ez már a 18. század. A felsorolás ugyancsak hézagos és szubjektív, nem is lehet más. De mindenki megteheti a maga felfedezését, és megtalálhatja kedvencét, ha március 18-ig ellátogat a holland és flamand mesterek kiállítására.