Kétéves képzés indul Galántán az időseknek

GA-egyetem
Galánta |

Együttműködési megállapodást írt alá a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem küldöttsége Galántával. Októbertől több mint 150 nyugdíjas tanulhat a Harmadik Kor Egyetemén Galántán. A Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Kereskedelmi Kara két tanulmányi csoportot támogat a két évig tartó képzésen.

Együttműködési megállapodást írt alá a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Galántával az időseknek induló kétéves képzésről. A tanév, illetve maga a képzés október 4-én a galántai Városi Hivatal konferenciatermében tartott beiratkozási ünnepséggel kezdődik. 

„Az együttműködés az élethosszig tartó tanulás terén a szabadidős oktatásra és egyéb, nem oktatási célú tevékenységekre irányul az idősek számára” 

– tájékoztatott Mária Kilácskóová, a város szóvivője.

„Városunk számára nagy megtiszteltetés, hogy létrejött az együttműködés. Galánta és az idős lakosok számára ezt egy különlegesen fontos együttműködés és az idősek életminőségének javítására szolgáló új út kezdetének tartom” 

– mondta Kolek Péter, Galánta polgármestere. 

Galánta-egyetem

Ferdinand Daňo, az egyetem rektora elmondta, örömmel tölti el az új együttműködés az intézmény és a város között, amely a mai nap után konkrét formát ölt. 

„Egyetemünk és Galánta olyan közös útra léptek, amely hosszú évekig fog tartani. Azt kívánom, hogy sikeres legyen és nagyon sokáig tartson, és hogy minden közös tevékenységünk szolgálja mindkét felet” 

– fogalmazott.

Az együttműködés első lépése, hogy a 2024/2025-ös tanévtől megnyílik a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Harmadik Kor Egyetemének két tanulmányi csoportja Galántán, amelyeket az egyetem Kereskedelmi Kara támogat. Galánta szóvivője hozzátette, a képzés iránt hatalmas volt az érdeklődés, több mint 150-en jelentkeztek. 

„Az együttműködési nyilatkozat legfontosabb céljai közé tartozik a pozsonyi egyetem tudományos kutatási és oktatási intézményei, valamint Galánta város vállalkozásai és szervezetei közötti együttműködés is. Mindkét fél elősegíti az elmélet és a gyakorlat összekapcsolását, különösen a gazdasági területeken, például kölcsönös konzultációk, szakértői megbeszélések, előadásokon való részvétel, konferenciák, workshopok és egyéb közös projektek szervezésével” 

– egészítette ki Mária Kilácskóová. A memorandum azt is tartalmazza, hogy a két szerződő fél nemcsak szavakkal, hanem konkrét tettekkel is támogatja az állampolgári részvétel fejlesztését Galánta irányításában. A megállapodás aláírása összhangban van a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem küldetésével, hogy támogassa a tudásalapú társadalom fejlődését Szlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?