Átadták a húszéves ifjúsági klub új épületét

Egy teljesen felújított családi házzal várják a gyerekeket mintegy 164 négyzetméteren (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

Egy felújított családi házba költözött a helyiek és környékbeliek által már jól ismert Kidzone Ifjúsági Klub. Hamarosan az utolsó bútordarabok és játékok is átkerülnek régi helyről, a volt Zárda iskolának első emeletéről ide, a már teljesen önálló épületbe.

Már bemutattuk korábban a Kidzone Ifjúsági Klub tevékenységét és rendezvényeiket. Csizmadia Réka, aki már négy éve vezeti a klubot örömmel osztotta meg még tavaly, hogy önállósodni fognak, a többszintes épületből egy saját házba költöznek majd.

Az épületet fő támogatójuk, a Dan-Slovakia Agrar, a.s. vásárolta meg, majd újította fel hazai szakemberek segítségével kizárólag az ifjúsági klub számára. A tulajdon a támogatóé, ők bérlőként használják az ingatlant. 

„Ez a nap különleges jelentőséggel bír mindannyiunk számára, hiszen egy olyan teret hoztunk létre, amely továbbra is biztosítja a nagymegyeri és a környékbeli gyermekek szabadidős tevékenységét, fejlődését és tanulását. Reméljük, hogy a gyerekek majd örömmel és lelkesedéssel töltök majd itt az időt, hogy sok-sok új élménnyel és barátsággal gazdagodva otthonra találnak itt és hogy megtapasztalják a közösség erejét és fontosságát”

 – mondta el köszöntőjében Csizmadia Réka, az épület hivatalos átadóján, majd hozzátette, hogy 2024 egy különleges év, hiszen idén ünneplik a klub fennállásának huszadik évfordulóját.

Ünnepélyesen átvágták a szalagot (A szerző felvétele)

Az új helyen továbbra is várják a gyerekeket, hogy kibontakoztathassák tehetségüket a különféle sportrendezvényeiken, kreatív műhelyeikben, és szakköreikben. A olykor-olykor esőcseppekkel áztatott, ám madárcsicsergős ünnepségen megszólalt Nikolaj Jepsen, a Dan-Slovakia Agrar, a.s. ügyvezető igazgatója, aki köszönetet mondott a segítőknek, közreműködőknek és a Kidzone csapatának. Az Új Szó kérdésére, hogy mit gondol a helyi közösségről, Nikolaj Jepsen elmondta, hogy tavaly augusztus óta él itt és azóta nagyon megkedvelte a helyieket. 

„Érzem, érezzük a késztetést ebben a közösségben, hogy összetartsanak, hogy együtt legyenek. Szerettünk volna a gyerekekért tenni és örömmel látjuk, hogy minden héten járnak a klubba. Mindegy, hogy szlovák, vagy magyar közösségről beszélünk, érzem ezt a barátságos és nyitott légkört, ami itt körülveszi őket” – árulta el. „A közösség részévé szeretnénk válni, elkerülve a politikát. Mi az embereket nézzük. Most van egy csodálatos épületünk, amit most már akár tízszer több ember használhat, nem csak a gyerekek, hanem a bárki számára nyitott más aktivitásokra is. Amint a főépület melletti házat is felújítjuk, még több lehetőségünk lesz minden korosztály számára”

 – tette hozzá az ügyvezető.

A tágas társalgóban egy térelválasztót szerelnek majd be, amivel kettéoszthatják majd a helyiséget (A szerző felvétele)

A megnyitó kultúrműsora során felléptek a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola diákjai, akik zongora- és gitárkísérettel jól ismert dalokat adtak elő. Az ünnepség után beinvitálták a megjelenteket, hogy nézzenek körbe az új épületben, majd finom süteményekkel, szendvicsekkel és frissítő italokkal kínálták őket. 

A ház megvásárlását követően a felújítás összege 175 000 euró volt, amit a helyenként vizesedett falak miatt alaposan átépítették. Új falakat kapott, egy-egy helyen megemelték a tetőt, valamint nagy ablakokat építettek be, hogy minél világosabb legyen. A tágas társalgóba szeretnének a jövőben beszerelni egy elhúzható térelválasztót, amivel az két helyiséggé bővülhet. Az épületet januárban fejezték be, a kerítéssel és a kültéri tereprendezéssel később készültek el. A későbbiekben felnőttképzést is tervező Kidzone Ifjúsági Klub legközelebbi rendezvényei a nyári gyermektáborok lesznek, amiket már biztosan itt, az új helyen tartanak.

A ház helyenként vizesedett, de ezt is megoldották. Teljesen új tetőt kapott, kívül és belül is mindent renováltak (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?