Boldogan ünnepelt volna

Színpadi alakításai közül kettőt is díjaztak már (A kripli: Kate, Ványa bácsi: Szonya), filmmel most nyert először. Nem is akárhol.

„Ekkora népszerűséget csak egy film tud hozni…”Oláh Csaba felvételeSchell Judit a monte-carlói fesztiválon a legjobb női alakítás díját kapta a Goda Krisztina rendezésében készült Csak szex és más semmi Dórájáért. Átvenni azonban nem tudta e komoly elismerést, a díjkiosztás napján ugyanis előadása volt a Nemzeti Színházban.

Hol érte a hír, hogy nyert?

A Radnóti Színházban, ahol vendégként játszom McDonagh darabjában, A kripliben. Többen is hívtak. A film producere, rendezője, sajtósa. Időbe telt, míg fel tudtam venni a telefont, mert színpadon voltam. Mondták is, akik hallották a csörgést, hogy „Fontos lehet, mert egyfolytában szólt a mobilod.” És ahogy láttam-hallottam mások örömét, én is boldog voltam. Aztán elbizonytalanodtam, hogy mi van, ha csak meg akar viccelni valaki. Visszamentem a színpadra, ment a jelenet, és ott kezdtem el gondolkozni, hogy Úristen, beleélem magam, aztán kiderül, hogy hülyeség az egész. Hogy átvágtak. Alig vártam, hogy telefonálhassak valakinek, mert ha ez tényleg így van, akkor elkezdem terjeszteni. Zoli, a párom már tudta a hírt, amikor felhívtam őt. Nem tőlem hallotta először.

Izgalmas este lehetett.

Egészen addig, míg közölték velem, hogy másnap van a díjátadás. Próbáltam kitalálni, hogy tudnék kiutazni, és azt kell, hogy mondjam: egyre inkább elkeseredtem a történetben. Miközben mindenki örült velem, Csomós Mari, Kulka János és a többiek, telefonáltam az igazgatómnak, Jordán Tamásnak, és gyorsan lelombozódtam. A Csongor és Tünde ment másnap a Nemzetiben, s nekem Ilmát kellett játszanom.

Ha én vagyok az igazgatója, közlöm a nézőkkel, hogy „Szeretett színésznőnk, Schell Judit jelentős díjat nyert Monte-Carlóban, a világ egyik legrangosabb fesztiválján, s szíves megértésükkel a mai előadást egy másik napra tesszük. Kérem önöket, hogy örüljenek velünk!”

Nem ez történt. Nagyon nehéz volt elfogadnom a helyzetet, hogy nem mehetek, de nem tudtam mást csinálni. Ennyi idő alatt már nem tudott eltörni a lábam, hogy beteget jelentsek. De az is megoldás lett volna, hogy valaki beolvassa helyettem a szerepet. Monte-Carlo csak egy nap, elmegyek és visszajövök, és eltöltök itt még jó néhány napot. A díj természetesen így is az enyém, megkapom, csak megfosztottak egy élménytől, amely az egész életemre kihatott volna. Nehéz döntés ez egy vezető részéről, tudom. Ki kell mondania, hogy mi a fontosabb számára: a színésze, vagy a rendszer, amelynek működnie kell.

Mellesleg: járt már Monte-Carlóban?

Kétszer is! Imádom. Megnéztem a fesztivál honlapján a díjátadó helyszínét: gyönyörű a Hotel de Paris. Láttam, hol jöttem-mentem volna. Most már mindegy. Nem lehettem jelen. De nem vagyok benne biztos, hogy ez jót tett a magyar filmszakmának. Kinti szemmel nézve ez olyannak is tűnhet, hogy nekünk ez nem fontos.

Érezte a forgatás során, hogy mekkora lehetőség van a kezében? Hogy ez egy olyan szerep, amely kivételes alakításra ad lehetőséget?

Arra semmiképpen nem gondoltam, hogy Monte-Carlóban majd díjat kapok érte. ĺgy nem lehet dolgozni. A forgatást imádtam. Olyan időszak volt ez az életemben, olyan szerelmes lángolás a film iránt, hogy nagyon-nagyon élveztem benne lenni Dóra életében. A nap zömében csak a szerepnek éltem, haza csak aludni mentem, 14-16 órákat dolgoztunk, mert a forgatás után a következő nap jelenetét próbáltuk. Dóra központi figura, körülötte és vele történnek a dolgok, így 36 napból 36-ot forgattam.

Törőcsik Mari, akivel Füst Milán darabjában, a Boldogtalanokban játszik, hogy reagált a díjára?

Pont most meséltem el neki. Ő nem tudott róla. Megölelt, gratulált, és kezdte mondani, hogy amikor ő ezt nem vehette át, meg azt nem vehette át… a cannes-i Arany Pálmáról nem nyilatkozhatott, a Szerelemért kapott chicagói Ezüst Hugót pedig úgy kapta meg, hogy ha nem megy be érte, nem is közlik vele, hogy nyert. Az Amerikában élő Darvas Lili értesítette, hogy vele együtt ő is megkapta.

Bizonyára sokat nő majd a színészi ázsiója a monte-carlói díj után.

Nem tudom, növekszik-e egyáltalán. Gondolom: ez arc kérdése is. Én biztos nem mondanám egy producernek, akivel tárgyalok, hogy díjam van Monte-Carlóból. Nem is hiszem, hogy ezt nálunk figyelembe veszik.

Hátha. Ez majd a következő filmjénél fog kiderülni. A folytatás mindenesetre nem sokáig váratott magára. A nyáron Rohonyi Gábor rendezésében, a Konyecben játszott. Méghozzá Schmied Zoltánnal, a kedvesével.

Szívszorongató a történet. Egy keserédes, humoros sztori, egy idős Bonnie és Clyde-dal. Keres Emil és Földi Teri a főszereplői, mi Zolival egy nyomozópárost alakítunk. Az idős pár elmegy bankot rabolni. Nincs miből élniük, ezért úgy döntenek, harapnak még egy utolsó nagyot az életből. Mi meg nyomozunk utánuk. Együtt kapjuk meg az ügyet. A férfi félrelépett, a nő terhes, de nem mondja el a pasinak, feszültség, szétköltözés az egyik párnál, nagy összefogás az idősebbnél. Nagyon élveztük a forgatást. Filmben most játszottam először Zolival. Nem volt ez nehéz, csak szemérmesebb vagyok vele, mint mással. Ezt le kellett győznöm magamban.

Szép éve volt. A Csak szex…-szel hatalmas népszerűségre tett szert, még a cannes-i fesztiválra is kijutott a filmmel.

Ekkora népszerűséget csak egy film tud hozni, a színpadi sikert máshogy éli meg az ember. Cannes-ban – Andy Vajnának és Kálomista Gábornak, a film producerének köszönhetően – olyan helyekre is eljutottunk Dobó Katával és Csányi Sándorral, ahová mi hárman, magunktól nem jutottunk volna el. Nagyon jól éreztük magunkat. Bár itthon, a tévéből nézve mindig eggyel feljebb raktam a cannes-i eseményeket, mint ahogy kint, a helyszínen megéltem. De benne voltunk a Sreen Internationalben, ott a képünk és nevünk is. Januárban viszont már itt a Konyec. Remélem, azzal is sikerünk lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?