Az egekig felemelő katedrálisok

Az At Home Gallery új kiállításán Robert Moser osztrák képzőművész Egészen az égig című alkotását láthatja a közönség július 23-ig.A somorjai zsinagóga terében színes anyagból megformált, nyolcszögletű szerkezet fogadja a látogatót.

Az At Home Gallery új kiállításán Robert Moser osztrák képzőművész Egészen az égig című alkotását láthatja a közönség július 23-ig.

A somorjai zsinagóga terében színes anyagból megformált, nyolcszögletű szerkezet fogadja a látogatót. Wilhelm Pfeistlinger, a kiállítás kurátora úgy fogalmaz: az ilyen szerkezetek a művészettörténetben és a kultúrában a központiságot, egyben a centrális és a centrifugális erőt szimbolizálják, ugyanúgy jelképezik az érkezést, mint az extázist, a nyugalmat és a mozgást. A nyolcszög forma eme jellemzőit Robert Moser Egészen az égig című művével kontaktust kialakítva akkor érzékeljük, ha nemcsak nézzük e szerkezeti formát, hanem ha képesek vagyunk átadni magunkat a műnek, ha képesek vagyunk átélni a különféle kölcsönhatásokat. Ha hagyjuk, hogy egyszerre hasson ránk az installáció anyaga (tárgyi volta) és a kiállítótér szakrális kisugárzása, valamint a külvilág.

Robert Moser Egészen az égig című helyspecifikus installációja a felemelkedésről, az elrugaszkodás szükségességéről, a reményről üzen. A megújuló teremtőerőt, a földre húzó erők legyőzését szimbolizálja, éreztetve, hogy a mű(alkotás), akárcsak egy katedrális, maradandó értékként képes a túlélésre, és arra, hogy hozzásegítsen a túléléshez. A műalkotás – szellemi tartományával – olyan, mint egy katedrális, amely akkor funkcionál és amelynek szellemisége akkor teljesedik ki, ha lelkünkkel, szívünkkel, tudatunkkal érzékeljük a felemelő, egekig felemelő erejét, és rákapcsolódunk erre ez erőre. Robert Moser „katedrálisa” arra ösztönöz, hogy túltegyük magunkat bármiféle viszontagság, természeti csapás, deprimáló, lehúzó negatív érzésen, és elrugaszkodjunk. Az osztrák művész somorjai installációjában Friedrich Hölderlin egyik sorának (Patmosz) – „…ahol veszély fenyeget, fölmagaslik a menedék is” – állítása is megfogalmazódik. A zsinagóga belső tere még inkább megerősít ebben. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?