A norvégok gyors előre menetele

Nemzetközi pályára került egy norvég film. Az olaszok legfrissebb remekműve már hódít Európában. Az oroszok, talán szégyenükben, saját filmjüket taposták sárba.

Deborah Kara Unger, napjaink legfoglalkoztatottabb kanadai színésznője is a filmfesztivál vendégeTASR-felvételNem mindennapi sikert könyvelhet el a norvég filmgyártás: Morten Tyldum A haver című rendezését otthon még be sem mutatták, de Karlovy Vary fesztiválján listavezető a nézők körében. Meg is részegültek pár percre a film alkotói: a 36 esztendős rendező és huszonéves színészei számára kábítóan hatott, ahogy a Thermal Szálló nagy mozijában ülve élhették meg, hogy közös munkájukat tomboló tapssal jutalmazta a közönség. Norvég film ekkora sikert talán még nem is aratott Karlovy Varyban. Tyldum hősei teljesen hétköznapi figurák, mai huszonévesek. Akikkel könnyen azonosul az ember. Kristoffer vagány, jóképű srác, aki plakátragasztóként éli ilyen-olyan kalandoktól színes életét. Két barátjával közösen bérel lakást, csinos kis barátnője van, és videokamerával „írja” naplóját. Aztán a barátnő egy szép napon másvalaki mellett dönt, Kristoffer nyugodt és gondtalan élete pedig egyszer csak megváltozik. Elvesztett videokazettái egy kereskedelmi televízió szerkesztőjének az asztalára kerülnek, aki fantáziát lát a fiú képsoraiban. Kristoffer ugyanis két barátja életéből is naponta felvesz néhány jelenetet. A három fiú kalandjainak mulatságos képsorai a tévén keresztül egyre nagyobb tömegeket vonzanak, népszerűségük növekedésével pedig a pénztárcájuk is egyre vastagabb lesz. Kristoffer jövője biztosítottnak látszik: a tévé mogulja önálló műsort kínál fel neki, amikor a két sráctól és újonnan szerzett barátnőjétől kezd eltávolodni. Valóságshow vagy az igazi élet? – lehet választani. Kristoffernak azonban semmi sem fontosabb a barátainál. Még a hirtelen jött népszerűség sem tudja elragadni tőlük. Amilyen finoman belecsúszott a showbussines ragacsos világába, olyan finoman ki is lép belőle. És mehet ismét minden a régiben. Jóval kevesebb pénzzel és televíziós szereplések nélkül újra a régi furgonnal járja a várost, és boldogan végzi nem éppen felemelő munkáját. Tyldum alkotása 21. századi óda a barátságról. Jó zenével, jó tempóval, ízlésesen megcsinálva, a főszerepben négy remek színésszel. Nicolai Cleve Broch akár a norvég Brad Pitt is lehet, hiszen arcában és gesztusaiban minden ott van, ami egy jó színész kelléktárából nem hiányozhat. Nem csodálkoznék, ha a film külföldi diadalútja után fiatalok milliói rajonganának érte. Röviden és tömören: megérdemelné.

Ferzan Özpetek neve nálunk sem ismeretlen. Négy filmje közül kettő, a Törökfürdő és a Tudatlan tündérek a mi tájainkra is eljutott. Az utolsó kettő még nem. Talán majd most, A szemközti ablak, amelyet öt David-díjjal jutalmaztak Olaszországban. Özpetek, ahogy a nevéből is sejthető, nem született olasz rendező. Tizenkilenc évesen Törökországból került Itáliába, és mind a négy filmjével igazi kasszasikert ért el. Pedig egyik sem könynyű komédia vagy akcióktól dús kalandfilm. Özpetek ugyanis a lélek szondázó mestere. De a női lelket legalább olyan jól ismeri, mint a férfiak rejtett világát.

A szemközti ablak egy különös szerelem és egy majdnem válással végződő házasság története. Ilyen értelemben két szálon fut a film, de a szálak erősen összefonódnak, és csak a sztori legvégén válnak szét, amikor már minden rejtélyt megfejtettünk. Giovanna, a csinos feleség még a harmincéves sincs, amikor veszélybe kerül a házassága. Munkahelyén, a csirkefeldolgozóban sem érzi jól magát, ráadásul szüksége van valami mellékesre is, mert a férje sem keres valami jól, és két gyereket nevel. Mindennapi életét azzal tudja csak érdekessé tenni, hogy esténként a szemközti ház ablakát figyeli, ahol rendszeresen feltűnik egy vonzó, fiatal férfi. Giovanna arról álmodozik, hogy ők ketten egyszer... Közben egy nap, amikor a férjével sétál a városban, megismerkednek egy idős, elegáns férfival, aki emlékezetkiesésének következtében nem találja a hazafelé vezető utat. Giovanna férje úgy dönt: elviszi őt a rendőrségre, ott majd felderítik kilétét. A nyolcvan év körüli férfival azonban nem tudnak mit kezdeni a rendőrségen, a fiatal pár pedig nem képes megszabadulni tőle. Életüknek így válik részesévé egy idegen, aki csak fokozatosan fedi fel titkát. Az idős férfi sorsa aztán Giovanna életére is nagy hatással van, aki időközben szerelembe esve, a szemközti ház ablakából látja kihűlt házassága fakó „képeit”. Szándékosan hallgattam el az idős férfi titkát, hiszen ez mozgatja Özpetek filmjének izgalmas cselekményét. Ez a tiszta, érzelmekkel teli alkotás az olaszországi bemutató óta mindenütt nagy feltűnést kelt a világban. Köszönhető ez természetesen a színészi alakításoknak is. Giovanna Mezzogiorno a feleség, Raoul Bova a fiatal férfi és a film hazai bemutatója előtt elhunyt Massimo Kirotti az idős férfi szerepében olyan triót alkotnak a filmben, hogy játékukkal teljesen magukhoz láncolják a nézőt.

Érdekesen alakul az orosz Ligyija Bobrova Babuszja (Nagymama) című alkotásának a sorsa. Szocsiban, az orosz filmek fesztiválján a hazai közönség körében erős ellenérzéseket váltott ki, és rendezője nem is remélte már, hogy valahol a világban megértésre talál. Filmjének főszereplője ugyanis egy kedves, szeretni való nagymama, aki házát – gyerekei tanácsára – eladta, az érte kapott pénzt nekik ajándékozta, természetesen anélkül, hogy életének hátralévő részét megoldotta volna. Bajba akkor kerül, amikor az isten háta mögött élő húgától beláthatatlan időre el kell jönnie, mert az asszonyt kórházba viszik. Babuszja, a mesebeli nagyanyó akkor döbben rá: senki sem akarja befogadni népes családjába. Hirtelen mindenki szűkös körülmények között él, még a tágas „palotában” is betolakodónak tekintenék. Bobrova szomorú-szép filmje alaposan felkavarhatta az oroszok lelkiismeretét. Szocsiban is azzal utasította el a közönség, hogy „miért nyúlt ilyen témához, kár volt előszednie ezt a poros matrioskát”. Bizonyára sokan érzik „sértve” magukat a film láttán, hiszen nem egyedi történet, ami a vásznon lejátszódik. Ráadásul minden hiteles benne. A festői, de kegyetlen tél pedig a lehető legtöbbet tesz a történethez: Babuszja a fagyos lelkek birodalmába vinne egy kis meleget, ha megengednék neki. Megrázó alkotás. Karlovy Vary közönsége hatalmas elismeréssel fogadta a filmet. A végső döntés már a zsűri kezében van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?