Élet mindenáron című, Oscar-közelben vetített filmje után Jan Hřebejk, az elmúlt évek megkérdőjelezhetetlenül legsikeresebb cseh rendezője, ismét olyan alkotással állt a közönség elé, amely nem fog elveszni a múló időben.
A lét elviselhető nehézsége
Hřebejk és udvari forgatókönyvírója, Petr Jarchovský remekül mesélnek, nem bogoznak össze egyetlen szálat sem a történetben, minden világos és érthető, ez az emberi jellemek filmje. Még csak nem is a változó jellemeké, hanem az egymást kiegészítő vagy éppen zavaró karaktereké. Van persze társadalomkritikai éle is a filmnek, hiszen itt és ma játszódik a történet, megmutatja, hol élünk, milyen helyzetekbe kényszerülünk, de elsődleges célja az, hogy magatartásokat, gondolkodásmódokat, különböző érzelmi világokat mutasson meg. Jellemeket ütköztet – mesterien. Különböző függőségeket láttat – kristálytisztán. Nem ítélkezik, csak a figyelmünket kéri. Arra int, amire a jó anya inti gyerekét: „Ne csak önmagadra gondolj, figyelj másokra is!” Élni és együtt élni ugyanis nem ugyanazt jelenti. A nagylelkű emigráns, a Toszkánában élő prágai mellett megjelenik a született ördög is, a minden kétes ügyre kapható ügyvéd (Jiří Macháček), aki a tisztességtelenség láthatatlan kiskapuit hivatott megmutatni. S hogy még egyértelműbb legyen a jelen: Václav Havel is feltűnik a filmben, amint végigsétál az árvíz sújtotta városon.
Nosztalgikus komédiái után Jan Hřebejk eljutott a mába. Termékeny rendező. Tehetős producerek állnak mögötte, akik tudják: vele nem kell kockáztatniuk. A tuti siker sosem marad el. És ez történik most is: Karlovy Vary idei fesztiválján, ahol a zsűri különdíját kapta a film, a bemutató után hosszú percekig tombolva tapsolt a közönség. A forgalmazó feje sem fáj. Hetek óta ez a film a sláger a csehországi mozikban. Geislerová most is remekel. Ha francia színésznő, már egész Európa az ő nevét skandálja. Brejchová az „archívumból” jött vissza. Neki már a puszta arca is beszél, nincs szüksége szövegre. Vášáryová is úgy hiteles, ahogy a kamera előtt létezik. Abrhám az őszülő sármőr vonzerejét bevetve a tenyeréből eteti a nézőt. Luknár lekörözhetetlen. Az a típusú színész, aki még az erekcióját is képes odavetni a vászonra a hitelesség érdekében. A nagy „felfedezés” Jiří Schmitzer, akiről eddig is tudhattuk, hogy zseniális színész, de amit ebben a történetben nyújt, az valóban nagy horderejű játék. Egy ilyen csapat csodákra képes. Főleg egy csiszolt tehetségű rendezővel és egy nagyszerű forgatókönyvíróval az élen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.