A költészet otthonossá tett ismeretlen dimenziói

A kortárs magyar prózaírók és költők legfiatalabb tagjainak a műveiből is ízelítőt ad a Kalligram folyóirat összevont júliusi–augusztusi – a fordításirodalomnak központi helyet biztosító száma. A folyóirat Dunajcsik Mátyás sokat ígérő, Kosztolányi újraolvasására ösztönző verseivel indít, melyek elemzésekor Beke Zsolt a lírában (is) megvalósítható emlékezés, az emberi élet számára kulcsfontosságú időbeliség kategóriáinak a fontosságára mutat rá. A következő oldalakon a hazai és a magyarországi alkotók műveivel felváltva találkozhatunk. Bánki Éva novellája a Krúdy-művekben megőrzött század eleji világ iránt kelt nosztalgiát, írását Juhász Katalin versei követik. A következő, Amparo Mendoza de Soledad élete című regény egy fejezete a spanyol irodalom felé fordítja az olvasó figyelmét; Bárczi Zsófia műve, ez a posztmodern irodalmi eszköztárból válogató szöveg ironikus, játékos hangvételével kényelmesen megfér a hagyományos elbeszélői formákra építő, komorabb végkifejletű novellák között. Lorna Dee Cervantes mexikói származású amerikai költő néhány versét Galácz Karolina fordításában olvashatjuk, majd ismét egy fiatal hang – Gerőcs Péter szinte egyetlen lélegzetvételre elmondott belső monológos technikára épülő novellájának, egyfajta lüktető, áradó vallomásélménynek lehetünk a részesei. Németh Zoltán versei a költészet ismeretlen dimenzióit teszik otthonossá, öszszevegyítik és -játsszák, hogy észrevegyük az állatokban az emberit – ellentétben Vincze Ferenccel, aki a próza nyelvén mesél emberben állatiról. Mindketten nagy élményt nyújtanak, akárcsak Kulcsár Ferenc, a mindennapok hangulatát antik és keresztény motívumokkal gazdagító költeményeiben. A kortárs magyar irodalom tarka jelenlétét Tétényi Csaba regényrészlete zárja a fülledt városi „ajzószeres” reggelek és esték életigenlésével, ideális olvasmány lehet buszon, munkába menet vagy orvosi rendelőben – a depresszív hajlamúaknak inkább csak saját felelősségre ajánlott.

A világirodalmi szekció első darabja Daniel Kehlmann fiatal német író egy „több fejezetben kalandregényes tudománytörténete”, az esetleg meghökkentő osztályozás egy olvasmányos történetbe avatja be a kíváncsiakat. A soron következő verseket Jeney Zoltán Szokott-e a mór fiú kefélni? c. bevezető tanulmánya előzi meg, és mint a középkori trubadúrköltészet ellenében/folyományaként érvényt szerző „ellenverseket” ismerteti, illetve fordíthatóságukat problematizálja. Az említett költemények a középkor sötétségét elhanyagolva inkább annak irodalmi obszcenitásából mazsoláznak, a klasszikus műfajok – mint például a szonett és a motetta – keretein belül. Egy újabb német író, W. G. Sebald regényrészlete, majd a nyitrai Konstantin Egyetem magyar szakos hallgatóinak (Jankó Mária, Juhász Petra, Szabó Éva, Marek Adrienn, Pšenák Ilona) a vers-, illetve prózafordításai következnek. A további oldalakon a műfordítás műhelyproblémáiról és fontosságáról két szakavatott művelője, Csehy Zoltán és Tőzsér Árpád beszélget, majd Surányi László esztéta tanulmánya következik, aki zene és indulat kapcsolatát vizsgálja a szóban forgó művészeti ág történelmi vetületei, valamint a nyelvvel való kapcsolata mentén. Ferdinand Peroutka, a cseh zsurnalisztika kiemelkedő alakja esszéjében a világirodalmi jelentőségű, a magyar olvasóközönség soraiban viszont kevésbé ismert L. F. Céline regényeinek az olvasásához nyújt támpontokat, Urbanik Tímea pedig a Mészöly-recepció hagyományait gazdagítja tanulmányával. Befejezésként a kritikai rovatból lehet válogatni, Déri Balázs verseiről, John Barth Az úszó opera, illetve a közelmúltban olasz irodalmi díjjal kitüntetett Grendel Lajos Mátyás király New Hontban című regényéről olvashatunk recenziókat. (szanti)