Egyre több helyen termesztenek földimogyorót Szlovákiában

foldimogyoro

A klímaváltozásnak (is) „köszönhetően” Szlovákiában több helyen is megterem a Dél-Amerikában őshonos növény.

Észak-Szlovákiában egyre többen állnak rá a földimogyoró-termesztésre. Először csak próbaképpen vetették burgonya mellé, manapság azonban már előszeretettel, ipari jelleggel takarítják be, később pedig piacon adják el.

Ennek ellenére mezőgazdasági szempontból a földimogyoró ritkaságnak számít, az ország déli járásaiban az 50-es és 60-as években termesztették nagyobb mennyiségben.

Egy gazda, Dana a Joj televíziócsatorna megkeresésére közölte, óriási sikere van a hazai földimogyorónak, sokan előszeretettel vásárolják. „Sütőtökkel próbálkoztunk, amit korábban nálunk nem lehetett termeszteni. Nem nőttek nagyra, de édesebbek voltak, mint másutt. A paradicsom és a paprika már bevált” – jegyezte meg.

A Szlovák Kertészek Szövetségének elnöke, Štěpán Pavlov elmondta, jó látni, hogy a gazdák mennyire leleményesek:

Már licsit, kivit és fügét is termesztenek északon, ami meglepő. Személy szerint örülök annak, hogy az emberek folyamatosan kísérleteznek.

Hozzátette: három évtizeddel ezelőtt ritkaságszámba ment Liptóban a szőlőt, dió, kajszi és őszibarack termesztése, manapság azonban már természetesnek veszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?