Rimaszombati aratás a Majális-erdőben

íjászat

Öt ország közel 150 indulója állt rajthoz a 3D íjászok idei Európa-kupasorozatának harmadik, utolsó versenyén.

Számos világbajnok, vb-érmes indulása jócskán megemelte a rimaszombati nemzetközi viadal színvonalát. Értesüléseink szerint szervezésileg még jobban sikerült, mint a szeptemberi világbajnokság az ausztriai Moosburgban, s az eredmények tekintetében is kimagaslót hozott. 

„Nálunk mindig kész forgatókönyv szerint halad minden, percről percre valamennyi helyszínen. Késés nincsen, aki lemarad, vessen magára. Minden úgy ment, ahogy kellett egy ilyen viadalon – árulta el a szervezés legfontosabb ismérveit Lévay Tibor, a házigazda rimaszombati Bástya klub vezetője, aki azt is megemlítette, hogy elismerően szólt a lebonyolításról a jelenlévő Vánky Szebasztián, a HDH-IAA világszövetség elnöke is. 

A főszervező nem akarta dicsérni munkájukat, inkább javasolta, pillantsak bele az indulók Facebook-bejegyzéseibe, mit írnak a Majális-erdőben történtekről. A magyarországi Kukorelli Edit találóan fogalmazott: „Csodálatos környezetben, profi szervezésű versenyen vettünk részt. Délelőtt és délután is 20-20 célos pályákat kellett lőni 1-1 vesszővel. Köszönjük Lévay Tibornak és csapatának ezt a szuper napot.” Elégedettségüknek adtak hangot Juraj Svitek és több más versenyző is.

Kimagaslóan helytálltak a lőállásban is a vendéglátó bástyások, hiszen kilenc kategória-elsőséget szereztek, ráadásul a legjobb eredmény, a 412 pontos összteljesítmény is rimaszombati klubtag nevéhez fűződik. 

„Varga Márk Zsolt a juniorok CU számában indult, öt éve járja a világversenyeket, és ezúttal ő célzott a legjobban. Mögötte picit leszakadva, 408 ponttal végzett az abszolút sorrendben szintén klubtársunk, a mindössze 13 éves ifj. Brindza Péter, aki csak márciusban kezdett íjászkodni, és a HU-sok között indult. Fivére, Viktor a BB-sek mezőnyében lett első – tért ki helytállásukra Lévay Tibor, aki hazai pályán elvből nem rajtol, nem akar helyzeti előnyhöz jutni vetélytársaival szemben. – A végére hagytam két érdekességet. Már pályaépítés közben megjelent karavánjával az erdő közelében, Németország távoli térségéből érkezve a 70 év fölött járó Breiter házaspár, Günther és Ágnes, akik lőállásba is álltak, és nagyon jól érezték magukat, akárcsak az a három romániai induló, akik közül egy magyarul is beszélt. Eljutott hozzájuk Miklós-napi versenyünk jó híre, és eljöttek, amit nagyra becsülünk.”

Érdekes

Dicsőséglista

Szlovákiai magyar kategóriagyőztesek – BB kategória, mini, férfi: Brindza Viktor 284 pont, CU, junior, férfi: Varga Márk Zsolt 412, CU, veterán, férfi: Neufeld Jenő 378, HU, mini, férfi: ifj.Brindza Péter 408, HU, felnőtt, férfi: Balogh Gábor (mind rimaszombati Bástya) 391, PBHB, felnőtt, férfi: Csóri Viktor (Füleki Farkasok) 279, PBHB, veterán, nők: Dávid Márta 117, TRLB, felnőtt, férfi: Novák Attila 245, TRLB, veterán, férfi: Popovics János 266, TRRB, kadett, nő: Boholy Anna (mind rimaszombati Bástya) 211, TRRB, veterán férfi: Tóth László (Füleki Fakasok) 308. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?