Orbán Viktor Pozsonyban tárgyal Robert Ficóval
Fico Orbánnak: politikai matadorok vagyunk, és bízom benne, hogy még sokáig maradunk (Fotógalériával)

Orbán Viktor hivatalos látogatásra érkezett Pozsonyba, előbb Peter Pellegrini államfővel, majd Robert Ficóval tárgyalt. A két kormányfő memorandumot írt alá az együttműködésről és a határon átnyúló fejlesztésekről.
Három hónap elteltével újra Pozsonyban tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfő. A januári találkozón az energiaellátás volt a legfontosabb téma, ezúttal Robert Ficóval a a kétoldali kapcsolatok fejlesztéséről, valamint az Európai Unió előtt álló gazdasági és geopolitikai kihívásokról, az illegális migráció kérdéséről tárgyaltak. Emellett memorandumot írtak alá a határon átnyúló fejlesztésekről. Fico kiemelte, hogy mindketten rendkívül régóta vannak a politikában, és hozzátette, hogy reméli, „politikai matadorként” még sokáig aktív szereplői maradnak a nemzeti és az uniós politikának.
Rendkívül jók a szlovák–magyar kapcsolatok
Mindkét kormányfő egyetértett abban, hogy különlegesen jók a szlovák-magyar kapcsolatok. A jó kapcsolatok bizonyítéka Orbán Viktor mai látogatása is, jelentette ki Robert Fico a tárgyalások után. Szerinte a magyar kisebbség és a szlovák többség együttélése is nagyon jó. Megköszönte az együttműködést Magyarországgal, mert az orosz földgázt jelenleg Magyarországon keresztül kapja Szlovákia.
Nincs semmilyen nyitott politikai kérdés, amely terhelné a kapcsolatainkat, szükség esetén pedig készen állunk az esetleges viták megoldására
– mondta Fico. Kijelentette, hogy szerinte a magyar nemzetiségű állampolgárok jó viszonyban élnek a többséggel, majd többször hosszan méltatta a rendkívül jó szlovák–magyar kapcsolatokat.
Orbán meg is hívta Ficót Budapestre, a szlovák kormányfő .
Állíthatom, hogy ma a valaha volt legjobb szlovák–magyar kapcsolatok idejében élünk
– jelentette ki Orbán is. Három témát vettek át: a béke kérdését Ukrajnában, a szuverenitás kérdését és az energiaszállítás kérdését. Majd megdicsérte Donald Trump amerikai elnök béketörekvését, amelynek egyelőre azonban sok eredménye nincs.
Fico: Szlovákia helye az EU-ban van, de az unió rossz irányba halad
Fico megerősítette, Szlovákia helye az Unióban van, de szerinte a szövetség nem jó irányban halad.
Hiszünk a szuverén nemzetállamokban, és én hiszem azt is, hogy az Európai Unió jó élettér számunkra, de a jelenlegi folyamatok az unióban nem a legkedvezőbbek számunkra
– jelentette ki Fico. Majd kitért a vétó kérdésére is az Európai Tanácsban: szerinte veszélyes lenne megvonni minden kérdésben a vétójogot a tagállamoktól. Úgy véli, hogy az EU ereje a szuverén tagállamok megegyezésében rejlik.
A visegrádi együttműködéssel kapcsolatban megkérte Orbán Viktort, hogy tegyen meg mindent a szövetség újraindítására, ugyanis júliustól Magyarország veszi át a V4-ek elnöki posztját. Fico szerint a V4-eket az unió „verte szét”, mert nem akarta, hogy egy erős, 60 millió lakost tömörítő érdekvédelmi szövetség működjön az Unióban.
Arra nem tért ki, hogy a V4-eket elsősorban az egyes országok az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjai osztották meg: míg Lengyelország és Csehország határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcban, addig Magyarország egyre inkább az orosz álláspontot képviseli, Szlovákia pedig a választások óta egyre jobban közeledik Moszkvához. Robert Fico egyedüli uniós vezetőként május 9-én Moszkvában ünnepli a 2. világháború befejeződésének 80. évfordulóját.
Fico nem válaszolt a Bős-Nagymarosi Vízerőműről szóló megállapodásra vonatkozó kérdésre, és nem hagyták azt sem, hogy a szlovák közmédia munkatársa befejezze kérdését.
Szövetség: vannak még nyitott politikai kérdések
A két kormányfő tárgyalására reagált a Magyar Szövetség is, amely támogatja a határon átnyúló fejlesztéseket, és a V4-es együttműködés megerősítését is. Megkérdőjelezte azonban, hogy valóban annyira problémamentesek lennének a szlovák–magyar kapcsolatok.
Robert Fico azon kijelentését, hogy nincsenek nyitott politikai kérdések, azért hadd vitassuk. A Magyar Szövetségben azért dolgozunk, hogy biztosítsuk a magyar közösség parlamenti érdekképviseletét, mert mindenre a szlovák–magyar kormányközi kapcsolatok sem elegendőek
– áll a Szövetség nyilatkozatában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.