A Klaxons nem duplázik

A brit zenei élet legfontosabb szakmai díját, az 1992-ben alapított Mercury Music Prize-t szeptemberben ítélik oda. Az előző egy év legjobb brit (angol, ír, skót) albumának előadóját jutalmazzák vele.

Tengerentúli megfelelője, a 2001 óta kiosztásra kerülő Shortlist Music Prize februárban talál gazdára. Az amerikai zenészszakma rövidesen megnevezi a 2007-es év legjobbnak vélt nagylemezét.

A tekintélyes szakemberek alkotta zsűri által odaítélt Mercury Music Prize-t tavaly szeptemberben a 2005-ben megalakult Klaxons zsebelte be. A trió dance-es beütésű rockzenét játszik. Zenéjét sokan a „nu rave” jelzővel illetik, de ez ellen a tagok folyamatosan tiltakoznak. A James Ford producer segítségével készült Myths Of The Near Future című első albumuk 2007 januárjának végén jelent meg, a brit eladási listán a második hely volt a csúcspozíciója. „Ez a rendkívül változatos lemez csakis Nagy-Britanniában készülhetett, és csakis az elmúlt időszakban” – nyilatkozta a díjat megszavazó zsűri elnöke, Conor McNicholas a New Musical Express főszerkesztője. Decemberben a szóban forgó brit zenei hetilap is elismerte a londoni formáció munkásságát. Összeállította az év legjobb albumainak és dalainak listáját – mindkét kategóriában a Klaxons diadalmaskodott. A Myths Of The Near Future-t kiáltották ki a legjobb lemeznek, a Golden Skans című felvételt a legjobb dalnak.

A jelenleg a második albumán a legendás producer, Tony Visconti felügyelete mellett dolgozó Klaxons első nagylemezét jelölték Shortlist Prize-ra is – pontosabban a korong szerepelt a 2008 legelején bejelentett ötvennégy induló között. Sokan biztosak voltak abban, hogy a január végén nyilvánosságra kerülő szűkített keretben is helyet kap, és akár a végső győzelemre is esélyes lehet. Tévedtek. Az album nem szerepel a tizenegy jelölt között. A díjat azok nyerhetik el, akik az adott évben az aranylemezhez szükséges 500 ezer példánynál kevesebbet értékesítettek az USA-ban a jelölt korongjukból. A brit megfelelőjével ellentétben ez esetben a jelölőbizottság nem csak hazaiakat nevezhet. (péjé)

Shortlist Prize 2007 – jelöltek

1. Arcade Fire: Neon Bible

2. Burial: Untrue

3. Feist: The Reminder

4. Justice: =

5. LCD Soundsystem: Sound Of Silver

6. M.I.A.: Kala

7. Robert Pollard: Standard Gargoyle Decisions

8. Spoon: Ga Ga Ga Ga Ga

9. Stars: In Our Bedroom After The War

10. Wilco: Sky Blue Sky

11. Working For A Nuclear Free City: Businessmen & Ghosts Shortlist Prize – eddigi győztesek

2001 – Sigur Rós: Ágaetis Byrjun

2002 – N*E*R*D: In Search Of…

2003 – Damien Rice: O

2004 – TV On The Radio: Desperate Youth, Blood Thirsty Babes

2005 – Sufjan Stevens: Come On Feel The Illinoise

2006 – Cat Power: The Greatest

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?