A Csallóköz városai és falvai I–III.

Tavalyelőtt jelent meg A Csallóköz városai és falvai című munka utolsó, harmadik kötete. A Kalligram regionális sorozatában (Csallóközi Kiskönyvtár) eddig 36 kötet jött ki, így ez a hajdan úgyszólván színmagyar nagytáj egyre tisztább és terjedelmesebb tükörben szemlélheti történelmi ábrázatát.

A három, enciklopédia igényű könyv együttes terjedelme ezernégyszáznegyvenhat (1446) oldal. Ebből hét a szerző előszava, százhetvenhárom a név- és tárgymutatók összesített oldalszáma és nyolcvannégy a minden kötethez mellékelt, azonos térképanyagé. A mű törzsanyaga, a csallóközi települések és a kataszterükbe tartozó puszták, majorságok, napjainkra dűlővé sorvadt történelmi falvak leírása tizenhat magyar, latin, német, szlovák forrásból buzog föl. A magyar nyelven írt anyagok csak magyarul szerepelnek a kötetekben, a latin, német, szlovák szövegeket a szerző mind eredeti nyelvükön, mind saját magyar fordításában közreadta azért, „hogy az is élhessen velük, aki e nyelvek valamelyikét nem érti”. Az idegen nyelvű eredeti szövegek a történelmi hitel szolgálatában kerültek a kötetekbe.

Bél Mátyás Notitiájából a szerző nem merített anyagokat; Komárom vármegyéjét a sorozatban már megjelentette, Pozsony vármegyéje szerepel a kiadó terveiben, mint Győré is, amelynek Tósziget-csilizközi járása hét településével Trianon és Párizs után a Csallóközbe olvadt. Az egy Nagymegyer kivételével Fényes Elek Komáromi megyei anyaga (1848) is kimaradt a szöveggyűjteményből; a mezőváros leírását a szerző azért emelte át, mert egyik forrásából, Fényes 1851-es statisztikai monográfiájából ez a település valahogy kifelejtődött.

Idekívánkoztak volna Ipolyi Arnold műtörténeti monográfiájának históriai ágyazatú templom-leírásai, de a sorozatban már ez a könyv is újjászületett (Csallóköz műemlékei, 1859; másodszor a Kalligramnál 1994-ben), ezért a régi és újabb műemlékeket a kötetekben főképp a Súpis pamiatok na Slovensku című szlovák műtörténeti monográfia leírásaiból ismerhetjük meg.

A szerző izgalmas felfedezése volt Gottfried von Rotenstein alias Vöröskői gróf Pálffy János 1783-ban született Csallóköz-leírása egy akkori német turisztikai folyóiratból.

Kár, hogy a szigeten utazgató főúr figyelme csak Bősig ért el. „Innen érjük el a rónaságot, vagy az úgynevezett pusztákat”, írja Pálffy, „egészen Komáromig, s ezek részben marhalegelőként, részben kaszálóként szolgálnak. Itt a legszebb borjú 3–4 aranyat, egy ló 15–20 aranyat, 1 pár tyúk 1 koronát, 1 bárány 6 garast, 1 nyúl 4 garast ér.” Jó hetven évvel később Ipolyi Arnold is beutazta a nagy Duna-szigetet, s amit látott, azt Csallóközi utiképek című munkájában írta le. Érdekes változásokat tapasztalhat, aki e két történelmi útleírást egymással szembesíti.

Ez a három kötet mintegy sűrítménye annak, amit a sorozat eddigi és remélhetőleg majdani könyvei a Csallóközről tartalmaznak. Másfelől azt is mondhatjuk, hogy a helységlexikon a sorozat többi kötetében bomlik és terül szét témák, szakterületek, településmonográfiák, művelődéstörténet, egyház- és családtörténet szerint, részletező, szakszerű kinagyításokban. Talán ennek a sorozatnak is köszönhetjük, hogy sorra látnak napvilágot a csallóközi és más települések történetét földolgozó könyvek, füzetek és sorozatok, hogy egyre tisztább és teljesebb képet kínáljanak történelmünkről. – Most már csak vásárolni és olvasni kellene őket.

(Koncsol László: A Csallóköz városai és falvai I–III. Kalligram, 2005)