Moszkva minden ürügyet meg fog ragadni a feszültség szítására

Szlovákiát – és legújabban Magyarországot – leszámítva az unió egyetlen kelet-európai tagjának sem felhőtlen a viszonya Oroszországgal. Különösen érvényes ez a transzatlanti struktúrákba integrálódott balti államokra, rájuk nehezedik a legnagyobb orosz nyomás. Ezért is üdvözölhetjük azt az uniós vezetőktől szokatlan határozottságot, amellyel a szamarai EU–orosz csúcson Angela Merkel német kancellár és Manuel Durao Barroso EB-elnök értésére adta: aki a lengyeleket vagy a baltiakat támadja, az az uniót támadja.

Persze, nem lehetnek kétségeink afelől, hogy Moszkva továbbra is minden ürügyet megragad a feszültség szítására. A várható orosz akciók komolyságát mutatja a legutóbbi „cybertámadás” is: a NATO-nak a múlt hét végén szakértőt kellett küldenie Észtországba, hogy segítsen kivédeni a különböző kormányzati szervek elleni internetes akciókat, amelyek azután kezdődtek, hogy Tallinnban április végén áthelyeztek egy szovjet háborús emlékművet. Az észt hatóságok az oroszokat, sőt a Kremlt sejtik a tömeges támadások hátterében: megpróbálták megbénítani a különböző észt honlapok működését, egyes esetekben azok tartalmát is igyekeztek megváltoztatni. A múlt kedden például az ország második bankja, a SEB Eesti Uhisbank a tömeges internetes támadások miatt kénytelen volt felfüggeszteni azt a szolgáltatását, hogy külföldről is be lehet lépni a pénzintézet egyes rendszereibe. Mindezek az akciók komoly problémákat okoznak, hiszen a kis balti ország élenjár a világháló használatában: Észtország volt az első a világon, ahol az emberek a nemrégiben tartott parlamenti választásokon akár az interneten is leadhatták szavazataikat. Az észt hatóságok igyekeztek meggyőzni az EU-t és a NATO-t, hogy hatékonyabb fellépésre van szükség. Jaak Aaviksoo védelmi miniszter a két nemzetközi szervezet szoros együttműködését sürgette az internetes támadások elleni konkrét módszerek kidolgozására, hozzátéve: ha figyelembe veszik a károk mértékét, s azt a módot, ahogy a támadást megszervezték, akkor ezeket a terrorcselekményekhez lehet hasonlítani. Urmas Paet külügyminiszter kijelentette, bebizonyosodott, hogy az észt kormányszervek és az elnöki hivatal honlapjai elleni internetes terrortámadások az orosz kormányszervek – ideértve az elnöki adminisztrációt, azaz a Kremlt – számítógépeiről érkeztek. Brüszszelben egy név nélkül nyilatkozó NATO-tisztségviselő hangsúlyozta: a NATO egyik tagja elleni támadás az egész katonai szövetség elleni támadásnak minősül.

A balti államokkal szemben keményedő moszkvai politika hátterében megfigyelhető az ottani orosz lakosság hazafias érzelmeinek felkorbácsolása Putyin elnök „új patriotizmusának” szellemében. A nyugat-európai sajtó nevetségesnek találta Szergej Lavrov külügyminiszter vádjait a tallinni szoboráthelyezés után, miszerint egyes államok „gúnyt űznek a II. világháború áldozataiból”, egyúttal pedig megpróbálják „átírni a háború történetét”. Ezzel már az EU és a NATO is belekeveredett egy olyan történelmi vitába, amely a Szovjetunió felbomlása óta folyamatosan napirenden van – az utóbbi években fokozódó hangerővel. E vitában Putyin a Szovjetunió irányvonalát követi: nem hajlandó elismerni, hogy a két világháború között független balti államokat Moszkva 1940 nyarán, a Hitler–Sztálin-paktum következményeként jogellenesen szállta meg. Mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung nemrégiben rámutatott: a 90-es években ennek hátterében a balti országokban felvetett kártérítési követelések elutasítása állt. 1945–49 között ugyanis Észtország, Lettország és Litvánia lakosságának mintegy 10 százalékát deportálták Szibériába, ahol a munkatáborok borzalmas körülményei, betegségek és éhezés következtében több tízezren pusztultak el közülük.

Moszkva korábbi defenzív magatartását támadó hangnem váltotta fel: diplomáciai lépései arra irányulnak, hogy a balti államokat célirányosan Hitler szövetségeseiként állítsa pellengérre, s ezáltal nemzetközi nyomás alá helyezze őket. Ebbe a forgatókönyvbe illeszkedett két évvel ezelőtt, a II. világháború európai befejeződésének 60. évfordulóján a balti államfőknek küldött meghívó, amelyben helyet kapott egy mellékmondat, miszerint annak idején az észtek, lettek és litvánok a „rossz oldalon” álltak. A meghívó ignorálása esetére pedig Moszkva a kétoldalú viszony komoly megromlását helyezte kilátásba. Ezek után a Nyugaton senki nem csodálkozott, hogy a három államfő közül egyedül Vaire Vike-Freiberga lett elnök vett részt a moszkvai ünnepségeken. (Lettországban a legmagasabb az orosz kisebbség aránya.)

Putyin stratégiája, a balti államok elleni propaganda egyúttal belpolitikai funkcióval is bír. Az orosz elnök tudatosan játszik mind a Baltikumban élő orosz kisebbség, mind az oroszországi lakosság érzelmeinek húrjain. Egyetlen más kérdésben sem olyan egységesek az oroszok, mint a II. világháborúban aratott győzelem emlékének ápolásában. A Szovjetunióban a győzelem napja volt az egyetlen hivatalos ünnep, amelyet a lakosság túlnyomó része nem csupán kötelező állami megmozdulásnak tekintett, hanem őszinte lelkesedéssel vett részt a felvonulásokon. Május kilencedike sértetlenül élte túl a rendszerváltást, és fontos alkotóelemévé vált a Putyin által követelt új patriotizmusnak. Ezt épp a tallinni szovjet emlékmű április végi áthelyezése bizonyította a legjobban, Oroszországban – politikai táboroktól függetlenül – csak felháborodott hangokat lehetett hallani. Német megfigyelők is úgy vélik: az, hogy a moszkvai vezetés ezzel kapcsolatban hevesen bírálta mind az EU-t, mind a NATO-t, jelzi: a decemberi parlamenti és a jövő tavaszi elnökválasztást megelőző kampányban nagy szerep juthat a nyugatellenes retorikának.

Észtország sokféleképpen érezheti Moszkva haragját. Az orosz hatóságok május elején leállították a Szentpétervár–Tallinn között pár hónapja beindult közvetlen vasúti személyszállítást. Folyamatosan csökkent az Észtországba vasúton szállított orosz kőolaj mennyisége. Az oroszok egy időre leállították a Litvániába irányuló kőolajexportot is, mondvacsinált okokra hivatkozva, valójában azért, mert nem sikerült megszerezniük egy ottani olajfinomítót. Nem csoda, hogy Tallinn és Riga is csatlakozott Varsóhoz, s nemcsak azt közölték, hogy megvétózzák az EU és Oroszország közötti új partnerségi szerződést, hanem a szamarai csúcsértekezelet lemondását is követelték. (mti, -nák)