Minden ország maga dönt

Brüsszel. Az atomenergia ismét heves vitákat váltott ki a múlt héten az Európai Parlamentben.

Brüsszel. Az atomenergia ismét heves vitákat váltott ki a múlt héten az Európai Parlamentben. A római szerződéssel ötven évvel ezelőtt létrejött Euratom munkáját és a tagállamok atomenergetikai tevékenységének szabályrendszerét értékelő jelentésben az EP végül úgy foglalt állást, hogy az unió minden tagállama maga dönti el, az atomenergiára hagyatkozik-e vagy sem.

Az EP ezzel az atomenergia további hasznosítása mellett tette le a garast. Mint a vitában is elhangzott, Európa megváltozott, hiszen az elmúlt egy év alatt az európai döntéshozatal valamennyi intézménye elismerte, a kontinensnek a nukleáris energiára mind ellátásbiztonsági, mind környezetvédelmi, mind versenyképességi okok miatt elengedhetetlenül szüksége van. Az elfogadott szöveg kiemelte, hogy „az Euratom-szerződés a nukleáris fűtő- és szennyező anyagok kezelésével kapcsolatosan az Európai Unióban szigorú biztonsági követelményeket vezetett be, a lakosság és a dolgozók egészségvédelmére egységes biztonsági előírásokat, illetve az ezek végrehajtására irányuló eljárásokat határozott meg. Az Euratom-szerződés valamennyi tagállam érdekében átfogó és egységes jogi keretet biztosít az atomenergia biztonságos feltételek melletti európai felhasználásához. 1957 óta az Európai Unió az atomiparban világszinten vezető helyet szerzett, és az ellenőrzött termonukleáris maghasadás és fúzió területén folytatott atomkutatásokban is az elsők között van.” A nukleáris ipar jelenleg az EU villamos energiájának 32 százalékát szolgáltatja.

A képviselők által elfogadott jelentés idézte az EB 2000-es kiadványát is, amely szerint az atomenergia 2010-ig több mint 300 millió tonna CO2-kibocsátást takarít meg, ez pedig kb. 100 millió autó széndioxid-kibocsátásával egyenlő. Herczog Edit magyar képviselő kijelentette: „2004-es csatlakozásunk előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy az EP nyíltan állást foglaljon az Euratom egyezmény folytatása és az európai atomenergia jövőjének biztosítása mellett. Az elmúlt három év alatt azonban, nem kis mértékben az új tagállamok felkészültségének és elkötelezett politikai munkájának köszönhetően, sikerült az atomenergiát övező két évtizedes politikai status quót megdönteni. A mai szavazás eredménye nem csak politikai siker számunkra, hanem garancia is Európának az atomenergia fennmaradására.” (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?