London szörnyűlködik

London. A brit védelmi tárca tegnap elismerte, valószínűleg a korábban eltűntnek nyilvánított két brit katona holtteste volt látható azon a videofelvételen, amelyet az al-Dzsazíra szerdán sugárzott.

London. A brit védelmi tárca tegnap elismerte, valószínűleg a korábban eltűntnek nyilvánított két brit katona holtteste volt látható azon a videofelvételen, amelyet az al-Dzsazíra szerdán sugárzott. Az arab hírtelevízió annyit közölt, hogy a Bászra közelében, Zubeir mellett lezajlott harcok során készült a felvétel az utóbbi 48 óra során. Az al-Dzsazíra azt is közölte, hogy a halottak britek voltak. Londont felháborítja és elborzasztja az, hogy az iraki rezsim közeli felvételeket készít halott brit katonákról. „Ez a genfi konvenció nyilvánvaló és szégyenteljes megsértése” – mutatott rá a tárca szóvivője, egyúttal felszólította az al-Dzsazírát és minden tömegtájékoztatási eszközt, hogy azonnal hagyjon fel az ilyen felvételek sugárzásával. Egyébként szerdán az al-Dzsazíra brit díjat kapott azért, mert dacol a cenzúrával. A Nagy-Britanniában működő Index of Censorship szervezet azért tüntette ki az arab adót, mert „láthatóan függetlenül működik egy olyan térségben, ahol a média nagy része állami irányítás alatt áll”. A szervezetet írók és sajtószemélyiségek működtetik. (m, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?