<p>Brit lapértesülés szerint az Iszlám Állam (IÁ) túszainak vélhetően brit hóhéra, a szigetország sajtója által Jihadi Johnként emlegetett férfi is a szélsőséges szunnita szervezet azon magas rangú tagjai között lehetett, akik megsebesültek egy múlt heti amerikai légicsapásban.</p>
Jihadi John is az IÁ vezetői elleni támadás sebesültjei között lehet
A Mail on Sunday című tömeglap úgy tudja, Jihadi John is részt vett az IÁ vezetőinek a szíriai-iraki határ közelében tartott november 8-i tanácskozásán. Korábbi hírek szerint Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorista szevezet vezetője szintén megsebesült, talán meg is halt az összejövetel helyszínét ért légicsapásban.
A Jihadi Johnról szóló hírekkel kapcsolatban a brit külügyminisztérium szóvivője elmondta, tudnak róluk, de nem tudják megerősíteni. A Mail on Sunday egy meg nem nevezett nővérre hivatkozva arról írt, hogy Jihadi Johnt, Bagdadit és az IÁ más sebesült tagjait kórházba, majd a szíriai Rakkába vitték. A lap szerint nem tudni, milyen súlyosak a sérüléseik.
Az Iszlám Állam az elmúlt időszakban négy - két amerikai és két brit - túsz lefejezéséről tett közzé nagy port felkavaró videofelvételeket, amelyeken egy brit akcentussal beszélő álarcos hóhér látható és hallható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.