Ferenc pápa: az orosz-ukrán konfliktust nem szabad „a jó és a rossz” összecsapására leegyszerűsíteni

Ferenc pápa k

Ferenc pápa egy újságírókkal folytatott beszélgetésben úgy vélekedett, hogy az ukrajnai helyzet nem fekete-fehér, és nem szabad a konfliktus összetettségét „a jó és a rossz” összecsapására leegyszerűsíteni.

Ferenc pápa a jezsuita média munkatársaival találkozott még májusban, a beszélgetés tartalmáról kedden adott hírt a La Stampa című olasz napilap.

A katolikus egyházfő brutálisnak, kegyetlennek és ádáznak nevezte az Ukrajnában harcoló orosz hadsereget, míg a „bátor ukránoknak” a túlélésért folytatott küzdelmét méltatta. „Az oroszok azt gondolták, egy hét alatt végeznek, de elszámították magukat. Egy olyan bátor néppel kerültek szembe, amely megharcol a túléléséért, a történelem során több ilyen harcot is megvívott” – fogalmazott a pápa.

Elmesélte, hogy néhány hónappal az orosz támadás megindítása előtt találkozott egy „bölcs államfővel”, aki aggodalmát fejezte ki neki amiatt, hogy a NATO „Oroszország kapujánál csahol, miközben nem fogja fel, hogy Oroszország nem engedi meg egyetlen más hatalomnak sem, hogy közelítsen hozzá, és ez a helyzet akár háborúhoz is vezethet”.

Ferenc pápa szerint ez a politikus, akit nem nevezett meg, „értette a jeleket”. Ezzel kapcsolatban aztán az egyházfő úgy fogalmazott, hogy „nem látjuk a teljes dráma minden elemét a háború mögött, amelyet esetleg egy bizonyos módon provokálhattak vagy nem akadályoztak meg”. Határozottan elutasította azt az elméleti feltevést, hogy emiatt a nézete miatt akkor őt Putyin-pártinak lehetne tekinteni. „Nem vagyok az. Leegyszerűsítő és téves lenne ilyesmit állítani” – mondta.

Az egyházfő továbbá „elborzasztónak” nevezte, hogy Oroszország a háborús konfliktusban csecsen és szíriai zsoldosokat is bevet.

Ferenc pápa reményét fejezte ki a beszélgetés során, hogy szeptemberben Kazahsztánban, a világvallások kongresszusán találkozhat majd Kirill orosz pátriárkával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?