Fasizmussal, zsarnoksággal és erkölcsi hanyatlással vádolják a britek Putyint

Ezt még biztos nem hallottad Putyinról!
London |

„Szégyent hoztatok magatokra, a morális hanyatlás szimbólumai vagytok. Úgy fognak felettettek ítélkezni, mint ahogyan a nácik felett tették Nürnbergben” – üzente az orosz vezetőknek a brit védelmi miniszter, Ben Wallace.

Meggyőződésem, hogy az Ukrajnában zajló konfliktus csak szégyent hoz a katonáikra. Az orosz vezérkar kudarcot vallott, és ezt ők is nagyon jól tudják

– tette hozzá Wallace.

A védelmi miniszter szerint minden egyes szenvedés szükségtelen, mint ahogyan a katonák cselekedetei is, akik gyakran „nácik módjára viselkednek”.

Wallace úgy gondolja, az orosz parancsnokoknak ugyanarra a sorsa kell jutniuk, mint a náci németeknek, és a nürnbergi perekhez hasonló eljárás során kellene őket elítélni az általuk elkövetett atrocitásokért.

A tárcavezető kiemelte, Oroszország tönkretette korábbi jó hírnevét, amelyet a fasizmussal szembeni ellenállása kapcsán szerzett.

(guardian)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?