Európa-párti spanyol kabinet

Madrid. Beiktatták hivatalába az új spanyol kormányt; a szo-cialista kabinet 17 minisztere tegnap tette le hivatali esküjét VI. Fülöp király jelenlétében a Madrid melletti Zarzuela-palotában.

Madrid. Beiktatták hivatalába az új spanyol kormányt; a szo-cialista kabinet 17 minisztere tegnap tette le hivatali esküjét VI. Fülöp király jelenlétében a Madrid melletti Zarzuela-palotában. A beiktatási ünnepségen elmaradtak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület, ahogy Pedro Sánchez kormányfő eskütételekor is, először a spanyol demokrácia négy évtizedes történetében.

A kormánytagok az alkotmányra tett kézzel mondták el fogadalmukat. A spanyol történelem során először alakult olyan kormány, amelyben többségben vannak a nők. Sánchez kormányában 11 minisztériumot irányítanak nők, köztük a legfontosabb gazdasági tárcákat. „Az új kormány elkötelezett az egyenlőség mellett” – fogalmazott Pedro Sánchez a kormányzati névsor bejelentésekor, hangsúlyozva kabinetje Európa-barát politikáját is. Az uniós elköteleződést jelzi, hogy a külügyi tárcát a jövőben külügyi, európai uniós és együttműködési minisztériumnak nevezik, vezetője pedig Josep Borrell, aki 2004 és 2007 között az Európai Parlament (EP) elnöke volt. Nadia Calvino Santamaría, a megújuló gazdasági és üzleti minisztérium vezetője pedig az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős főigazgatói posztjáról érkezett, amelyet 2014 óta töltött be.

A katalán válság kezelésében jelentős szerepe volt Carmen Calvónak is, aki kormányfőhelyettesként a miniszterelnökségért, a parlamenti kapcsolatokért és az esélyegyenlőségért felelős tárcát is vezeti. Magdalena Valerio került a munkaügyi, migrációs és társadalombiztosítási minisztérium élére, amely az egyik legfontosabb tárcája az új kormánynak, tekintettel a még mindig magas, átlagosan 16%-os munkanélküliségi rátára. Az első spanyol űrhajós is helyet kapott a spanyol kormányban, Pedro Duque újonnan alakuló tárcájához a tudomány, az innováció és az egyetemek tartoznak majd. Az 55 éves Duque két alkalommal is járt már a világűrben, 1998-ban az amerikai Discovery űrrepülőgép expedíciójának volt a tagja, 2013-ban pedig orosz Szojuz űrhajóval utazott a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Pedro Sánchez zömében kormányzati tapasztalattal rendelkező, szocialista elköteleződésű tagokat választott kormányába.

Pedro Sánchezt múlt pénteken választotta meg miniszterelnökké a spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív kormányfőtől, miután pártját, a konzervatív Néppártot (PP) korrupció miatt marasztalta el első fokon a bíróság. Az új kormány komoly kihívás elé néz, mivel a szocialista pártnak csupán 84 mandátuma van a 350 fős törvényhozásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?